Medvedisznoman írta:
csbalu írta:
Medvedisznoman írta:
csbalu írta:
Medvedisznoman írta:
Sziasztok!
A hét elején betelepült a hangrendszer az autóba. Gyári Business CD, Audio system mx 165 plus szett elöl (faragás nélkül befér), Gladen RS100C4 erősítő és egy mélyláda (hommade, tervezett).
Szakműhelybe vittem, mert ez mégiscsak egy önálló szakma a maga kis fortélyaival. Úgy gondoltam, hogy bármiféle ötlet, vagy tanács a beépítéssel kapcsolatban - például, hogy a jelkábeleket középen vezesse hátra, messze a táptól - sértő lenne a mesterre nézve, meg hát ez a szakmája így alap, hogy ezeket tudja. Utólag persze kiderült, hogy nem lett volna akkora baj "sértegetni" a szenszejt, ugyanis indításkor egyből megébredt a tücsökraj (nem a Maszkura féle) a csipogókban. Amikor szóvá tettem csak annyit mondott, hogy kell egy RCA zajszűrő. Szerinte tök mindegy hogy melyik kábel hol van elvezetve, mert ez a fejegység hibája. Innentől kezdtem megkérdőjelezni a szakértelmét. Az hogy számomra hülyeségnek tűnő dolgokat beszél, az egy dolog, de hogy munkája végeztével nem ellenőrzi le járó motornál a rendszert és úgy hív hogy kész az autó az már gáz. Ráadásul nem is egy városban vagyunk, így némi logisztikai gondot is okoz a dolog. Kétszer. Merthogy jövő héten vihetem vissza megint, hogy kijavítsa, az RCA zajszűrő ugyanis nem segített.
Ejj de hosszú lett. Bocsánat.
Szóval egy kérdést szerettem volna kikanyarintani a monológból, mégpedig, hogy a földhurok egyik okozója ugye az, hogy az RCA kábel árnyékolása mindkét oldalon le van földelve. Gyakorlatban ezt hogyan tudom kiküszöbölni? Meg kell vágni a kábel árnyékolását?
Egy leválasztóval meg tudod oldani a problémát. de az 20Hz és 20kHz között vág... tehát az igazán mélyektől búcsúzz el.. Gondolom nem azt a High-Low adaptert használta amit én mondtam, mivel az galvanikusan leválaszt. Sok sikert, jó keresgélés lesz ![](http://static.bmwfanatics.hu/images/smiles/icon_smile.gif)
Bizony, nem azt. SAL-t használt. Mondtam neki, hogy tegyen be valami faszát, de azt válaszolta hogy ez csak az erősítőt fogja kapcsolni szóval felesleges. Fogalmam sincs hogy mire gondolt, de mint mondtam, nem értek ehhez a szakmához.
RCA szűrőből egy tök közönségeset használtam egy próba erejéig ILYET NI, de semmi sem változott. Érdekesség képpen megemlítem, hogy a zaj 80%-a (ha lehet ilyet mondani) jobb oldalról jön, amelyik oldalon a tápot és az RCA-kat is elvezette.
Árnyékolás stb.. problémákra is gondolhatok. Vedd meg azt a Mosconi adaptert amit mondtam. Próbálkozott 1ik barátom magas jelszintű erősítővel is de az sem volt olyan mint a mosconi! 16e Ft-t de galvanikusan leválaszt és tökéletes hangja van. Sajnálom, hogy így végződött a kalandod
Az "ilyet-ni" cucc az 20hz-20khz között enged át. Földhurkot leválaszt, de zajt nem szűr, persze ideális esetben zaj nem is kéne hogy keletkezzen. Ellenőrizném azokat a csatlakozásokat is amiket a jóember ejtett a fejegységből kijövő vezetékeken.
Köszönöm, ez fog történni. Összeollóztam neki néhány szösszenetet autóhifis oldalakról, hogy hol szokták elrontani az amatőrök, és hogyan lehet orvosolni a hasonló jelenségeket. Ha sértő, ha nem, ezt át fogom nyújtani neki sok szeretettel. ![](http://static.bmwfanatics.hu/images/smiles/icon_smile.gif)
Szia,
látod,ha magadnak csináltad volna,pénzt is spóroltál volna,és garantálom,hogy zajmentes volna a rendszered ahogy az enyém is.
Nem kell semmilyen zavarszűrő,csak jól kell megcsinálni,ahogy már privátban leleveleztük.
Egyébként a fejegység hibájának kiszűrésére van egy biztos módszer.Bár nem tudom a gyári fejről hogy van megoldva az rca...
Szóval minden gyárilag rca-s fejegységben van belül vagy egy biztosíték,vagy egy úgynevezett földfólia,amely ha kimegy,vagy megszakad,jön a fejről a Detroiti-techno effekt.
Ez úgy tudod leellenőrizni,hogy kiveszed a fejet,multimétert ellenállásra kapcsolod,az egyik tűt az rca-ra,a másikat a házhoz érinted,és a műszer 0-át kell mérjen.
Ha nem,akkor a fejegységről jön a zaj.
Egyébként ez a rca-nál nem kötöm be az árnyékolást az egyik oldalon,lehet hogy jó megoldás,de ha normális rca kábelt használsz,és távol viszed a táptól,és az erősitő kapcsolószálától,nem szabad hogy zaj legyen.
Én Cordial rca-t használtam,és megnéztem,mindkét felén be van gyárilag kötve az árnyékolás,és nekem nem szedi a zajt.
Tehát:jobb oldali küszöbben a kapcsoló szál,és az erősitő pozitiv tápkábele,középkonzolban a hangszóró kábelek,és az rca kábelek.A negativ kábel gyári test pontról a csomagtartóban.
Mondjuk én feláldoztam a jobb hangzásért a gyári design-t,és nem gyári fejegységet használok,és már a másodikat,(vásároltam egy komolyabbat)de nincs zaj.
És minden zajszűrő a zene minőségéből vesz el...És a használata csak a probléma takargatása.Meg kell csinálni jól,jó anyagokból.
A kapcsolószálból jó a Sal is,vagy bármilyen kábel.
Csak a fejegység bekapcsolásával bekapcsolja az erősitőt is.
Szabi