SP_323i fórum hozzászólásai

SP_323i Elküldve: 2015-06-03 15:48 E46 ra ramegy ezzel az ET -vel

toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta: Vki rakott már fel 8.5x17-es felnit ET15-el?
Van egy felni, ami nagyon tetszik viszont cserébe sehogy se passzol a számok szerint.
A netet bújva annyit találtam, hogy a hátsó peremet kicsit görgőzni kell, de elfér akár 18" az is 205/40-es gumival 70-80-as ültetés mellett ET15-el.
Az enyém mondjuk nem lenne ültetve a BP utakra, a gumi meg 205/45-ös lenne a 17"-hoz, viszont a számításaim szerint még így is kijjebb lenne a a kerék pereme a mostanihoz képest 50mm-el. Azt meg vhogy nem tudom elhinni, hogy gond nélkül elfér, hiába látom a neten, hogy ott figyel a hasonló méretezésű felni az e46 alatt.

Ha vki a fenti kombót már rakta fel plz írja már meg, hogy volt e vele sz@patyú.
THX


Le is kéne hozzá ültetni,hogy legalább kicsit beljebb bólintson a felni.. attól hogy a belsőperemet pl kihuzzátok mégédes kevés lesz.


Azt inkább az excentrikus csavarra bíznám. Még így is, hogy hátul sima a magasság elől meg sport teló van, ami 1-2 centit engedett elől néha leér az alja a BP fekvő rendőrökön. Lejjebb engedve használhatatlan lenne. Volt már 60/40. 2 évig bírtam


Édes kevés lesz az excenteres csavar hátul majd meglátod,de ha nem hiszed.
milyen fekvőkön mész tepesten hallod-e
Most is megyek pestre azértannyira nem vészes.100\70el.


OK hiszek, csak gondoltam ha már van legyen vmi haszna is
Hát találni itt ezt azt, hogyha nem akar az ember dugóban állni és keresi a szökőpályát.
100/70 az szép lapos lehet


Na igen engem általában a gps visz pesten szóval szökőútvonalakat nem tudok


Azt már várom, hogy ismét vidéki legyek és ki tudjam kerülni a belvárost. Már herótom van tőle úgy teljes egészében.

Most neked az X5 felgen milyen ET-s hátul a pogival és ahhoz mennyit kellett peremezni?


Pest sem rosszabb amúgy mint vidéken hidd el.
Ami rosszabb az hogy ott visz a tömegmagával tartni kéne kell a tempot még ha nem is tudom olyankor max dudálnak.

Egyébként hátra kapott az ET45-höz 15mmes pogit igy lett et30 és 235\35 gumikat és belsőperemet visszahajtottuk meg kb 0,5- 1 centit huztunk rajta még.


No ezért vagyok meglőve neten találtam képpel illusztrálva hogy áll hátul a 18x8.5 et15 és egyáltalán nem tűnik vészesnek:
Kb az oldal közebén az asc typ 3:
http://www.e46zone.com/forum/t...d-touring/

Látszólag nincs hozzányúlva, de a 2. oldalon írja a srác, hogy 225/40 es gumával kell kicsit görgőzni.
Ezért is érdekelne, hátha vki rakott már fel ilyen ET-s felnit 205/45-el és elfért-e komolyabb alakítgatás nélkül a kerék hátul


Itt is megvan ültetve a kocsi szóval.. ugye ahogy ültetedugy döl befelé plusz ha kicsit kell tudsz csalni az excenteresen amit a képen látsz egy fél állapot akkoris. aláemelve mintha belenne ülve a kocsi annyi,de még gumi sincs rajta. és számold hozzá hogy belül ott van a belsőperem ami kb 1cm . Nem tudod felprobálni?



jaja tiszta sor, csak azért linkeltem, mert így tényleg nem tűnik vészesnek az ET15
Felpróbálni nem igazán, mert gumi nélkül hirdetnek most olyat, amiért oda vagyok, guma nélkül meg én is max annyit tudok tenni, hogy hasonló módon ráengedem egy fabakra és oda képzelem a gumit

SP_323i Elküldve: 2015-06-03 15:15 E46 ra ramegy ezzel az ET -vel

toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta: Vki rakott már fel 8.5x17-es felnit ET15-el?
Van egy felni, ami nagyon tetszik viszont cserébe sehogy se passzol a számok szerint.
A netet bújva annyit találtam, hogy a hátsó peremet kicsit görgőzni kell, de elfér akár 18" az is 205/40-es gumival 70-80-as ültetés mellett ET15-el.
Az enyém mondjuk nem lenne ültetve a BP utakra, a gumi meg 205/45-ös lenne a 17"-hoz, viszont a számításaim szerint még így is kijjebb lenne a a kerék pereme a mostanihoz képest 50mm-el. Azt meg vhogy nem tudom elhinni, hogy gond nélkül elfér, hiába látom a neten, hogy ott figyel a hasonló méretezésű felni az e46 alatt.

Ha vki a fenti kombót már rakta fel plz írja már meg, hogy volt e vele sz@patyú.
THX


Le is kéne hozzá ültetni,hogy legalább kicsit beljebb bólintson a felni.. attól hogy a belsőperemet pl kihuzzátok mégédes kevés lesz.


Azt inkább az excentrikus csavarra bíznám. Még így is, hogy hátul sima a magasság elől meg sport teló van, ami 1-2 centit engedett elől néha leér az alja a BP fekvő rendőrökön. Lejjebb engedve használhatatlan lenne. Volt már 60/40. 2 évig bírtam


Édes kevés lesz az excenteres csavar hátul majd meglátod,de ha nem hiszed.
milyen fekvőkön mész tepesten hallod-e
Most is megyek pestre azértannyira nem vészes.100\70el.


OK hiszek, csak gondoltam ha már van legyen vmi haszna is
Hát találni itt ezt azt, hogyha nem akar az ember dugóban állni és keresi a szökőpályát.
100/70 az szép lapos lehet


Na igen engem általában a gps visz pesten szóval szökőútvonalakat nem tudok


Azt már várom, hogy ismét vidéki legyek és ki tudjam kerülni a belvárost. Már herótom van tőle úgy teljes egészében.

Most neked az X5 felgen milyen ET-s hátul a pogival és ahhoz mennyit kellett peremezni?


Pest sem rosszabb amúgy mint vidéken hidd el.
Ami rosszabb az hogy ott visz a tömegmagával tartni kéne kell a tempot még ha nem is tudom olyankor max dudálnak.

Egyébként hátra kapott az ET45-höz 15mmes pogit igy lett et30 és 235\35 gumikat és belsőperemet visszahajtottuk meg kb 0,5- 1 centit huztunk rajta még.


No ezért vagyok meglőve neten találtam képpel illusztrálva hogy áll hátul a 18x8.5 et15 és egyáltalán nem tűnik vészesnek:
Kb az oldal közebén az asc typ 3:
http://www.e46zone.com/forum/t...d-touring/

Látszólag nincs hozzányúlva, de a 2. oldalon írja a srác, hogy 225/40 es gumával kell kicsit görgőzni.
Ezért is érdekelne, hátha vki rakott már fel ilyen ET-s felnit 205/45-el és elfért-e komolyabb alakítgatás nélkül a kerék hátul

SP_323i Elküldve: 2015-06-03 12:23 E46 ra ramegy ezzel az ET -vel

toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta: Vki rakott már fel 8.5x17-es felnit ET15-el?
Van egy felni, ami nagyon tetszik viszont cserébe sehogy se passzol a számok szerint.
A netet bújva annyit találtam, hogy a hátsó peremet kicsit görgőzni kell, de elfér akár 18" az is 205/40-es gumival 70-80-as ültetés mellett ET15-el.
Az enyém mondjuk nem lenne ültetve a BP utakra, a gumi meg 205/45-ös lenne a 17"-hoz, viszont a számításaim szerint még így is kijjebb lenne a a kerék pereme a mostanihoz képest 50mm-el. Azt meg vhogy nem tudom elhinni, hogy gond nélkül elfér, hiába látom a neten, hogy ott figyel a hasonló méretezésű felni az e46 alatt.

Ha vki a fenti kombót már rakta fel plz írja már meg, hogy volt e vele sz@patyú.
THX


Le is kéne hozzá ültetni,hogy legalább kicsit beljebb bólintson a felni.. attól hogy a belsőperemet pl kihuzzátok mégédes kevés lesz.


Azt inkább az excentrikus csavarra bíznám. Még így is, hogy hátul sima a magasság elől meg sport teló van, ami 1-2 centit engedett elől néha leér az alja a BP fekvő rendőrökön. Lejjebb engedve használhatatlan lenne. Volt már 60/40. 2 évig bírtam


Édes kevés lesz az excenteres csavar hátul majd meglátod,de ha nem hiszed.
milyen fekvőkön mész tepesten hallod-e
Most is megyek pestre azértannyira nem vészes.100\70el.


OK hiszek, csak gondoltam ha már van legyen vmi haszna is
Hát találni itt ezt azt, hogyha nem akar az ember dugóban állni és keresi a szökőpályát.
100/70 az szép lapos lehet


Na igen engem általában a gps visz pesten szóval szökőútvonalakat nem tudok


Azt már várom, hogy ismét vidéki legyek és ki tudjam kerülni a belvárost. Már herótom van tőle úgy teljes egészében.

Most neked az X5 felgen milyen ET-s hátul a pogival és ahhoz mennyit kellett peremezni?

SP_323i Elküldve: 2015-06-03 11:01 E46 ra ramegy ezzel az ET -vel

toki24 írta:
SP_323i írta:
toki24 írta:
SP_323i írta: Vki rakott már fel 8.5x17-es felnit ET15-el?
Van egy felni, ami nagyon tetszik viszont cserébe sehogy se passzol a számok szerint.
A netet bújva annyit találtam, hogy a hátsó peremet kicsit görgőzni kell, de elfér akár 18" az is 205/40-es gumival 70-80-as ültetés mellett ET15-el.
Az enyém mondjuk nem lenne ültetve a BP utakra, a gumi meg 205/45-ös lenne a 17"-hoz, viszont a számításaim szerint még így is kijjebb lenne a a kerék pereme a mostanihoz képest 50mm-el. Azt meg vhogy nem tudom elhinni, hogy gond nélkül elfér, hiába látom a neten, hogy ott figyel a hasonló méretezésű felni az e46 alatt.

Ha vki a fenti kombót már rakta fel plz írja már meg, hogy volt e vele sz@patyú.
THX


Le is kéne hozzá ültetni,hogy legalább kicsit beljebb bólintson a felni.. attól hogy a belsőperemet pl kihuzzátok mégédes kevés lesz.


Azt inkább az excentrikus csavarra bíznám. Még így is, hogy hátul sima a magasság elől meg sport teló van, ami 1-2 centit engedett elől néha leér az alja a BP fekvő rendőrökön. Lejjebb engedve használhatatlan lenne. Volt már 60/40. 2 évig bírtam


Édes kevés lesz az excenteres csavar hátul majd meglátod,de ha nem hiszed.
milyen fekvőkön mész tepesten hallod-e
Most is megyek pestre azértannyira nem vészes.100\70el.


OK hiszek, csak gondoltam ha már van legyen vmi haszna is
Hát találni itt ezt azt, hogyha nem akar az ember dugóban állni és keresi a szökőpályát.
100/70 az szép lapos lehet

SP_323i Elküldve: 2015-06-03 10:02 E46 ra ramegy ezzel az ET -vel

toki24 írta:
SP_323i írta: Vki rakott már fel 8.5x17-es felnit ET15-el?
Van egy felni, ami nagyon tetszik viszont cserébe sehogy se passzol a számok szerint.
A netet bújva annyit találtam, hogy a hátsó peremet kicsit görgőzni kell, de elfér akár 18" az is 205/40-es gumival 70-80-as ültetés mellett ET15-el.
Az enyém mondjuk nem lenne ültetve a BP utakra, a gumi meg 205/45-ös lenne a 17"-hoz, viszont a számításaim szerint még így is kijjebb lenne a a kerék pereme a mostanihoz képest 50mm-el. Azt meg vhogy nem tudom elhinni, hogy gond nélkül elfér, hiába látom a neten, hogy ott figyel a hasonló méretezésű felni az e46 alatt.

Ha vki a fenti kombót már rakta fel plz írja már meg, hogy volt e vele sz@patyú.
THX


Le is kéne hozzá ültetni,hogy legalább kicsit beljebb bólintson a felni.. attól hogy a belsőperemet pl kihuzzátok mégédes kevés lesz.


Azt inkább az excentrikus csavarra bíznám. Még így is, hogy hátul sima a magasság elől meg sport teló van, ami 1-2 centit engedett elől néha leér az alja a BP fekvő rendőrökön. Lejjebb engedve használhatatlan lenne. Volt már 60/40. 2 évig bírtam

SP_323i Elküldve: 2015-06-03 08:51 E46 ra ramegy ezzel az ET -vel

Vki rakott már fel 8.5x17-es felnit ET15-el?
Van egy felni, ami nagyon tetszik viszont cserébe sehogy se passzol a számok szerint.
A netet bújva annyit találtam, hogy a hátsó peremet kicsit görgőzni kell, de elfér akár 18" az is 205/40-es gumival 70-80-as ültetés mellett ET15-el.
Az enyém mondjuk nem lenne ültetve a BP utakra, a gumi meg 205/45-ös lenne a 17"-hoz, viszont a számításaim szerint még így is kijjebb lenne a a kerék pereme a mostanihoz képest 50mm-el. Azt meg vhogy nem tudom elhinni, hogy gond nélkül elfér, hiába látom a neten, hogy ott figyel a hasonló méretezésű felni az e46 alatt.

Ha vki a fenti kombót már rakta fel plz írja már meg, hogy volt e vele sz@patyú.
THX

SP_323i Elküldve: 2015-05-19 11:23 320d turbó hiba

E46tohi írta:
SP_323i írta:
E46tohi írta:
SP_323i írta:
E46tohi írta:
SP_323i írta:
E46tohi írta:
AteszE46 írta:
E46tohi írta: Sziasztok!

E46 150 lovas 320d-ről lenne szó. A probléma a következő: 3000-től indul meg az autó addig olyan mint egy szívó, de van hogy 3000től sem akar tulzottan csak ha elkezdem szenvedtetni akkor nagynehezen elkapja és utána jó. Találkoztatok már ilyennel? Légtömegmérő, és mind 2 nyomásszelep cserélve. Leragadt geora tippelek de a labda jár szépen, illetve, ha leragad az ugyanott maradna végig, vagy nem?!

köszi előre is


Szia!

Nekem ugyan ez volt a tünet. Én ha lehúzom az egr szelepről a vákumcsövet, minden rendbe jött. 1900-tól húz. Így használom egy éve, azóta is faxa Egy próbát megér!




Az egr nekem is le van kötve és így is csinálja


Pont azért csinálja! Dugd vissza és üttesd ki az EGR hibakódot a hibatárolóból.
Lehúzott EGR-el a'02-es kevesebb üzemanyagot adagol, mert a légmennyiség mérő többlet levegőt mér... (tom, mert én is kipróbáltam, kb 100 pacis lett a vas tőle )
Ha minden áron EGR nélkül akarod használni azt csak szoftveresen fogod tudni kiiktatni.



Ez automata euro 3 szóval az egrt nem dobja be hibának. Szerintem neked nyitvatart az egred nem lehet? Mert mondom nekem mar 1eve le van kotve az egr es a hiba csak 2 hete jelentkezett


Őszig az enyém is euro3-as automata volt (most már kézi) én is ledugóztam az EGR-t nyáron és utána pályán azt vettem észre, hogy alig akar haladni az autó. Városba még csak el-el poroszkált, de amikor kellett volna a teljesítmény pályán ...
Egy próbát megér, hogy visszahelyezed üzembe az EGR-t, hogyha dugózva van. Utána észhez kell, hogy térjen a motorvezérlés. Ha nem, akkor tényleg nem arról a jelenségről van szó, amit írtam.


Kipróbáltam és sajnos nem segít sőt...:/ Gondoltam még arra, hogy a légtömegmérőm szar de nem dobta ki egyik diag sem pedig 4 félét próbáltunk meg :/ ráadásul már cseréltem igaz bontottra de csak nem szopat így az élet...



Az fasza. Nem lehet, hogy nem is a mocival van gond, hanem a váltó haldoklik és nem viszi át a teljesítmény rendesen a hajtásláncra???


Hála istennek nem. A turbó geometria lapátok leragadtak, találkoztatok már ilyennel? Megoldás lehet a tisztítása vagy fel kell újítanom ?


Felújítani akkor kéne, hogyha a tengelynek már nagy a lógása, vagy koszt szívott és szétmentek a lapát élek. Elméletileg neked elég egy tisztítás is, azt meg lehet akár otthon "házilag" is:
http://www.audi-sport.net/xf/t...st.149599/

(Én mondjuk turbóshoz vinném, ha már ki van szedve nézzék át alaposan.)

Ha leragadt, akkor elméletileg a mozgató rudazatnak se szabadna mozdulnia nem?

SP_323i Elküldve: 2015-05-18 12:52 20d gázadásra megtorpanás

Kérdés azokhoz, aki már cserélt légtömegmérőt:
kell e tanítani az új légtömegmérőre a vezérlést vagy csak beteszem a régi helyére és megyek tovább?

SP_323i Elküldve: 2015-05-15 11:47 320d turbó hiba

E46tohi írta:
SP_323i írta:
E46tohi írta:
SP_323i írta:
E46tohi írta:
AteszE46 írta:
E46tohi írta: Sziasztok!

E46 150 lovas 320d-ről lenne szó. A probléma a következő: 3000-től indul meg az autó addig olyan mint egy szívó, de van hogy 3000től sem akar tulzottan csak ha elkezdem szenvedtetni akkor nagynehezen elkapja és utána jó. Találkoztatok már ilyennel? Légtömegmérő, és mind 2 nyomásszelep cserélve. Leragadt geora tippelek de a labda jár szépen, illetve, ha leragad az ugyanott maradna végig, vagy nem?!

köszi előre is


Szia!

Nekem ugyan ez volt a tünet. Én ha lehúzom az egr szelepről a vákumcsövet, minden rendbe jött. 1900-tól húz. Így használom egy éve, azóta is faxa Egy próbát megér!




Az egr nekem is le van kötve és így is csinálja


Pont azért csinálja! Dugd vissza és üttesd ki az EGR hibakódot a hibatárolóból.
Lehúzott EGR-el a'02-es kevesebb üzemanyagot adagol, mert a légmennyiség mérő többlet levegőt mér... (tom, mert én is kipróbáltam, kb 100 pacis lett a vas tőle )
Ha minden áron EGR nélkül akarod használni azt csak szoftveresen fogod tudni kiiktatni.



Ez automata euro 3 szóval az egrt nem dobja be hibának. Szerintem neked nyitvatart az egred nem lehet? Mert mondom nekem mar 1eve le van kotve az egr es a hiba csak 2 hete jelentkezett


Őszig az enyém is euro3-as automata volt (most már kézi) én is ledugóztam az EGR-t nyáron és utána pályán azt vettem észre, hogy alig akar haladni az autó. Városba még csak el-el poroszkált, de amikor kellett volna a teljesítmény pályán ...
Egy próbát megér, hogy visszahelyezed üzembe az EGR-t, hogyha dugózva van. Utána észhez kell, hogy térjen a motorvezérlés. Ha nem, akkor tényleg nem arról a jelenségről van szó, amit írtam.


Kipróbáltam és sajnos nem segít sőt...:/ Gondoltam még arra, hogy a légtömegmérőm szar de nem dobta ki egyik diag sem pedig 4 félét próbáltunk meg :/ ráadásul már cseréltem igaz bontottra de csak nem szopat így az élet...



Az fasza. Nem lehet, hogy nem is a mocival van gond, hanem a váltó haldoklik és nem viszi át a teljesítmény rendesen a hajtásláncra???

SP_323i Elküldve: 2015-05-15 11:39 Beázás!!!

YELLOW írta:
kzste írta:
YELLOW írta:
kzste írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta: no, beázás szakértők figyelem
hol ázik be az E46, ha a kesztyűtartó ajtó felé eső felfogató csavarjánál csöpög be a víz?
ez nem az ajtós vízzáró szivacs.
ha a sárvédő ablak találkozásánál lévő "lefolyó" lenne eldugulva, az műanyag, vagy maga a kasztni? dróttal lehet piszkálni, ha netán dugulás lenne benne? vagy bontani kell a sárvédő elemet?


bárcsak én is kapnék valami választ
jó lenne behatárolni. lesegetem, de nem látom, hogy valahol lukas lenne a kasztni vagy ilyesmi. az a furcsa, hogy ahhoz képest elég szépen csepegett be, mintha megállt volna a víz valahol, mert a mosás után is csepegett jó darabig.


Szélvédő melletti gumitömítés esetleg?


semmi rendellenes nem látszik. jó lenne egy röntgen szemüveg az a baj, hogy most szétbombázom az autót, túl sok helyen kellene megbontani. lehet majd levegővel elkezdem nyomatni kintről aztán bent nézem, mikor érezni. marha keveset járok esőben vele, de ugye erre nem alapozhatok. meg tavaly semi ilyen nem volt. most télen lett vele valami.


Van valami füst amivel ilyesmiket szoktak vizsgálni. Belülről megtöltöd vele a kocsit és figyeled kívülről, hol tud kijönni. Pontosan nem tudom hogy mi a neve. Hátha azzal kiderülne. Csak egy ötlet.


nem rossz ötlet, ha lenne valami olyan füst, ami nem bedes, és káros.
nem szedtem még szét ,jó lenne ha lenne valami ezekről a vízelvezetőkről valami jó rajz. majd realoem-et jól megnézem hátha látni valamit.


Nálam is megjelent a vizesedés az utas oldalon a kardánbox mellett
tehát nem az ajtótól jön be a víz
pár hónapja volt leszedve a pollenszűrő tálca a szívó oldal tisztítás miatt
én arra gyanaxom első körben, hogy ott lett vmi rosszul visszatéve és amiatt jön be a víz

SP_323i Elküldve: 2015-05-12 15:53 320d turbó hiba

E46tohi írta:
SP_323i írta:
E46tohi írta:
AteszE46 írta:
E46tohi írta: Sziasztok!

E46 150 lovas 320d-ről lenne szó. A probléma a következő: 3000-től indul meg az autó addig olyan mint egy szívó, de van hogy 3000től sem akar tulzottan csak ha elkezdem szenvedtetni akkor nagynehezen elkapja és utána jó. Találkoztatok már ilyennel? Légtömegmérő, és mind 2 nyomásszelep cserélve. Leragadt geora tippelek de a labda jár szépen, illetve, ha leragad az ugyanott maradna végig, vagy nem?!

köszi előre is


Szia!

Nekem ugyan ez volt a tünet. Én ha lehúzom az egr szelepről a vákumcsövet, minden rendbe jött. 1900-tól húz. Így használom egy éve, azóta is faxa Egy próbát megér!




Az egr nekem is le van kötve és így is csinálja


Pont azért csinálja! Dugd vissza és üttesd ki az EGR hibakódot a hibatárolóból.
Lehúzott EGR-el a'02-es kevesebb üzemanyagot adagol, mert a légmennyiség mérő többlet levegőt mér... (tom, mert én is kipróbáltam, kb 100 pacis lett a vas tőle )
Ha minden áron EGR nélkül akarod használni azt csak szoftveresen fogod tudni kiiktatni.



Ez automata euro 3 szóval az egrt nem dobja be hibának. Szerintem neked nyitvatart az egred nem lehet? Mert mondom nekem mar 1eve le van kotve az egr es a hiba csak 2 hete jelentkezett


Őszig az enyém is euro3-as automata volt (most már kézi) én is ledugóztam az EGR-t nyáron és utána pályán azt vettem észre, hogy alig akar haladni az autó. Városba még csak el-el poroszkált, de amikor kellett volna a teljesítmény pályán ...
Egy próbát megér, hogy visszahelyezed üzembe az EGR-t, hogyha dugózva van. Utána észhez kell, hogy térjen a motorvezérlés. Ha nem, akkor tényleg nem arról a jelenségről van szó, amit írtam.

SP_323i Elküldve: 2015-05-12 08:58 320d turbó hiba

E46tohi írta:
AteszE46 írta:
E46tohi írta: Sziasztok!

E46 150 lovas 320d-ről lenne szó. A probléma a következő: 3000-től indul meg az autó addig olyan mint egy szívó, de van hogy 3000től sem akar tulzottan csak ha elkezdem szenvedtetni akkor nagynehezen elkapja és utána jó. Találkoztatok már ilyennel? Légtömegmérő, és mind 2 nyomásszelep cserélve. Leragadt geora tippelek de a labda jár szépen, illetve, ha leragad az ugyanott maradna végig, vagy nem?!

köszi előre is


Szia!

Nekem ugyan ez volt a tünet. Én ha lehúzom az egr szelepről a vákumcsövet, minden rendbe jött. 1900-tól húz. Így használom egy éve, azóta is faxa Egy próbát megér!




Az egr nekem is le van kötve és így is csinálja


Pont azért csinálja! Dugd vissza és üttesd ki az EGR hibakódot a hibatárolóból.
Lehúzott EGR-el a'02-es kevesebb üzemanyagot adagol, mert a légmennyiség mérő többlet levegőt mér... (tom, mert én is kipróbáltam, kb 100 pacis lett a vas tőle )
Ha minden áron EGR nélkül akarod használni azt csak szoftveresen fogod tudni kiiktatni.

SP_323i Elküldve: 2015-04-29 21:02 Fékjavítás

YELLOW írta:
SP_323i írta: Sziasztok!

Most kivételesen e46 M3-asról lenne szó.
Jelenség: rohadtul lent fognak és gyengén a fékek. A saját 320d-em jobb fékerő van, mint ezen. és természetesen világít a DSC jel is a műszerfalon...
Amikor nem jár a moci rendben lévőnek tűnik a fék, ez alatt azt értem, hogy a megfelelő ponton van ellenállása. Ahogy megkapja a depressziót a mocitól elmegy a fékezési pont befelé Sajnos e miatt szervóra tudok gyanakodni, de hátha nem az.
Előzmény: a jobb hátsó fém fékcső átrohadt úgyhogy oda újat kapott. Kompresszoros légtelenítővel mind a négy nyereg át lett járatva utána új 5.1 fékfolyadékkal úgyhogy az kizárt hogy levegős legyen.
Mondjuk a fékcső kilyukadása előtt se volt acélos a fékezése, de most botrányosan szar. Hibatárolót még nem tudom, mert holnap megyünk kiolvasni.

vki találkozott már hasonló hibajelenséggel?


első körben, mielőtt bármit cserélnétek, egy DSC frissítést kellene végrehajtani. illetve INPA-ban van egy olyan beállítás is, amikor a program utasít, hogy x%-ig nyomd be a pedált, ő ekkor ha jól tudom kalibrál. iylenkor állítja be a fogáspontot. ha rosszul mondom nyugodtan ki lehet javítani.


OK
Ezek szerint az elektronika jól beleszól a dscnél lévő nyomásszenzorok szerint vagy vmi hasonló. A kalibrációja elmehetett azért, mert lyukas fékcsővel mentem kb 10 km-t? (Tudom nem kellett volna, de mivel tudtam, hogy gáz van a fékkel úgy is mentem szal nem kockáztattam senki életét )

SP_323i Elküldve: 2015-04-29 20:15 Fékjavítás

Sziasztok!

Most kivételesen e46 M3-asról lenne szó.
Jelenség: rohadtul lent fognak és gyengén a fékek. A saját 320d-em jobb fékerő van, mint ezen. és természetesen világít a DSC jel is a műszerfalon...
Amikor nem jár a moci rendben lévőnek tűnik a fék, ez alatt azt értem, hogy a megfelelő ponton van ellenállása. Ahogy megkapja a depressziót a mocitól elmegy a fékezési pont befelé Sajnos e miatt szervóra tudok gyanakodni, de hátha nem az.
Előzmény: a jobb hátsó fém fékcső átrohadt úgyhogy oda újat kapott. Kompresszoros légtelenítővel mind a négy nyereg át lett járatva utána új 5.1 fékfolyadékkal úgyhogy az kizárt hogy levegős legyen.
Mondjuk a fékcső kilyukadása előtt se volt acélos a fékezése, de most botrányosan szar. Hibatárolót még nem tudom, mert holnap megyünk kiolvasni.

vki találkozott már hasonló hibajelenséggel?

SP_323i Elküldve: 2015-04-26 11:51 Intenziv Kormolás

leroyclub írta: Átnézték elvileg az egész autóm és a porlasztók is rendben vannak. Egy apró lyuk van az intercooleren de elvileg az miatt nem kormolhatna ennyire. Már csak a légtömeg mérőre tudok gondolni. Olvasgattam hogy annak a hibája is okozhat kormolást, és a szerelő mondta is hogy néha a computer szerint nem volt elég pontos.
Pedig már felkészültem hogy akár új porlasztókat is veszek. Hihetetlen hogy nem tudják megmondani mi a baj... Már komolyan azon gondolkozom hogy elviszem márkaszervízbe, de félek hogy ott meg mindent kiakarnának cseréltetni ami nem is rosz.


Vegyél egy féktísztótót és kapd ki a légtömeg mérőt. 5ös imbusz kell hozzá meg egy csillag csavarhúzó. Esetleg egy lapos, hogyha a légtömegmérő csatija nem jön le magától és rá kéne segíteni. Hogyha kint van fújd rá a féktisztítót ezerrel. Majd rakd vissza az egészet. kb negyed óra alatt megvan.
Nálam bevált, bár a szerelő mondta, hogy nincs garancia arra, hogy a tisztítás megoldja. Gondolom arra gondolt, hogy csak akkor válik be a tisztítás, hogyha látszik, hogy lerakódás van a fémes részeken. Nálam volt és annyi elég, hogy elhangolja a mérést.
Kormolás azóta nincs bármekkora is legyen a gyorsítás és a fogyasztás is csökkent