Nem tudom valaki csinált-e már ehhez hasonlót de kb. egy évvel ezelőtt a belsőtér világításra, egészen pontosan a hátsó két lámpára párhuzamosan rákötöttem a hátsó helyzetjelzőket és az angel eye-t, abból a meggondolásból, hogy ha nyitom-zárom a kocsit a helyzetjelzők szépen egyszerre kapcsolnak a belső fényekkel, szépen elhalványodva ahogy annak illik. Mindkét oldalt azonos módon kötöztem egymásra szimmetrikusan a jobb és bal oldalt, egyenirányító diódákat használva mind a 4 helyzetjelző felé (mert ennek hiányában a helyzetjelző felkapcsolásakor a beltér fényei is kigyulladnának). Meg is lepődtem de az elgondolásom tökéletesen működött is egészen mostanáig, ugyanis most egy kis probléma adódott a rendszerben. Mégpedig az angel eye trafója füstölt ki. Két hónapja az egyik, majd miután kicseréltem (5 ezer ft
![](http://static.bmwfanatics.hu/images/smiles/icon_evil.gif)
) most a másik oldali is megadta magát. Elgondolkodtam, hogy nem-e az én kötözésemmel van a probléma (mert nem jellemző hogy az inverter csak úgy megfő), vagy az egyenirányító dióda kapacitása nem megfelelő ide? Fogalmam sincs mert ennyire nem értek hozzá. Viszont hónapokon keresztül még is működött rendben.. Ha valakinek van valami tippje mi lehet a gond vagy csinált már hasonló bekötést megköszönném a segítségét.