nickname fórum hozzászólásai

nickname Elküldve: 2011-11-06 14:12 Felni javítás, hol érdemes, mik a tapasztalatok?

anubisz írta: Csak érdekességképpen. Ma elvittem a felniket görgőzni,szerencsére egy profi szakműhelyt találtam, ( véletlen itt nálunk a neten ) Na ott hallottam egysmást.
Azt hogy 3db hivatalos engedély van kiadva az Országba, kimondottan felni javításra,akinek ebből van kimondottan képesítése. Az,hogy a műhelyt feltartsa csak az 1 évben 1millióba kerül,és akkor még nem termelt semmit. Csak 300 ezer az hogy ezt csinálja amit be kel fizetni,és évente mennek hozzá baszogatni,minden ellenőrzésekkel,
Minősítő akármit is kéne a felnibe ütnie,hogy ő javította, amit persze nem üt bele,elmondta miért,de hosszú,nem ragozom.
A lényeg az,hogy nem úgy megy ez a felni javítás,ahogy elképzeljük,és ahogy a zugszervizekben csinálják. Tehát úgy vigyétek mindenféle felnijavító zugfelnishez.
Azt mondja vannak emberek elkezdték behozni Pakisztánba (jól hallod ) kifejlesztett felnijavító gépet úgy 6,800 ezerért árulják, ami lemezfelni javításra való,és azzal gányolják az alufelniket. Préselik,úgy egyengetik. Ugye a lemezt lehet hajlítgatni,az aluba már lehet ettől hajszálrepedések lesznek.
Bizonyos hőfokra melegítik a felnit,ami nem károsítja a szerkezetet,és úgy görgőzik ki. stb.. a normális módja ennek. Azt mondja,van kismillió gumis,akit ismer,gondolnak egyet és elkezdenek felnit javítani,képesítés meg nulla van hozzá. Mert azt mondja,ugye kiírják felni javítás,de aki viszi javíttatni,mikor fogja elkérni a papírját,hogy van e róla. Csináld azt jól van.
Mesélte, hogy dolgoznak,sokszor présgéppel egyengetik a felnit,ahol üt,stb...
Úgyhogy jól nézzétek meg hova visztek javítani felnit,mert aztán a net tényleg tele van ilyennel.
Ezt gondoltam leírom röviden. 1 órát beszélgettem vele,és mutogatta a dolgokat.


Te mi ez a sok hülyeség amit itt összehordtál ??

nickname Elküldve: 2011-10-29 07:40 Váltózár?!

Egy normális rejtett kapcsoló és kész. ezek a váltózáras hokusz pokuszok nem sokat érnek.

nickname Elküldve: 2011-10-25 12:12 Üzemanyag fogyasztás

Alesi írta:
Coyote írta:
lalada írta: üdv legújabb fogyasztásmérésem: 400 kmalatt, 80% autópálya (120-130), 20%város. BC szerint: 4,3 l , utánaszámolva 5,12 liter /100km.

btw: tudja itt vki hogy kell a korrekciós tényezőn 'házilag' jó irányba machinálni? kössz


Ne szopassatok már ilyen 5,12 literes fogyasztásokkal... Az enyém miért eszik 5,8-at ha nagyon nagyon nagyon ráérősen megyek 80% autópályát (110-120) és 20% vegyest? Amúgy normál ütemben 6,5 a stabil fogyasztás.

Ráadásul 6 sebességes az autó, ami elvileg kevésbé pörgeti a motort autópályán... Most akkor mi van, 2004-ben már többet evett a 320D? A motornak semmi baja, miért enne 1,5 literrel többet?


Szerintem nincs ezzel semmi probléma. Nekem is 6 és 7 között van az átlag, attól függően, hogy mennyi a város/vidék arány. A legutóbbi tankolásomnál pl. kerek 7 lett a számolt átlag, ebből összvissz 200km vidék (autópálya 150km/h, autóút 110km/h), a többi budapesti dugózás, nagyon odafigyelve a fogyasztásra.



autó és autó - vezető és vezető, közt is rengeteg különbség van. ezt el kell fogadni.

bár télen az enyém is 6-7 L közt szívogat. "ami a sok hidegindításnak is betudható

nickname Elküldve: 2011-10-24 22:17 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

hil írta:
jons írta:

Az experttel ne foglalkozz addig, amíg az INPA nem megy tökéletesen, hiba nélkül. CKM-et állítani DIS-sel a legegyszerűbb.


CKM programozás csak a DIS4.4-el lehetséges, az 5.5-el már nem



Te DIS ben nincs 4.4 meg 5.5 ??????????????

De viszont az INPA ba igen.



nickname Elküldve: 2011-10-24 21:19 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

hil írta:
YELLOW írta:
jons írta:
nickname írta:
SSS


Vagy az, de azt sem gyerekjáték feltenni.


most valami WinCKM-et tettem fel. egyenlőre nem tom leellenőrizni, mert nem vok otthon, az autó meg igen
Amúgy a WMware-t feltelepítettem, de a DIS-t így sem tudom.bár van valami leírás, hogy az Edibias-ban kell állítgatni...
majd holnap.


Szia Yellow!
Arra a gépre felraktam a DIS és a többi progi telepítésének teljes leírását is. Az NCSexperthez meg a belépéshez szükséges adatokat megtalálod jegyzettömb formátumban. Ha nem csinálod azt meg, akkor nem is fogod tudni használni. Fordításokat is beraktam német, angol, magyar nyelveken a CKM programozáshoz, mert az Expert németül diskurál. Ha soros kábeled lett volna, akkor mindent készre telepítve kaptál volna, hogy csak rá kellett volna dugnod az autóra, de Te nem hallgattál annak idején a jó szóra, miszerint az USB az szopások sorozata.....


Javaslom, mielőtt valamit is elkezdenél telepíteni, előtte olvasd el azokat a telepítési leírásokat.





Ez az e39 fórumos JACKSON féle leírás ?

nickname Elküldve: 2011-10-24 20:12 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

jons írta:
YELLOW írta:
INPA megy, bár nem mindenbe tudok belépni. hibakód olvasás meg ilyenek mennek. mondjuk csodálkoztam, hogy a rossz trafó nem írt be hibaüzit....
most ha a CKM-be szeretnék turkálni, akkor melyik progival kell? az Expert valamié nem akar csatlakozni. illetve mi az a WMware?


Az experttel ne foglalkozz addig, amíg az INPA nem megy tökéletesen, hiba nélkül. CKM-et állítani DIS-sel a legegyszerűbb. Ehhez kell majd a vmware.
De szerintem azt ne várd, hogy elmagyarázza valaki a fórum keretein belül, hogy mi merre.

Ezen a fórumon de más magyar nyelvűn sem láttam telepítési segédletet vagy komolyabb segítséget a témában. Nagy hallgatás. Kérdezel valamit és mintha ott sem lennél, mintha nem is regisztráltál volna, mintha nem is léteznél.

Külföldi oldalakon viszont patentül le van írva minden (többé kevésbe). Sok mindenre viszont neked kell majd rájönnöd. Nekem két teljes hetembe került, mire minden elsőosztályú patika módon hiba nélkül ment. Googlizz sokat én azt javaslom.



SSS

nickname Elküldve: 2011-10-24 11:43 E46 gyári színek

YELLOW írta:
Coyote írta:

Menj oda egy fekete BMW E60-hoz. Nézd meg közelről a fényezését, ahogy ráesik a fény, látni fogod, hogy olyan a felülete, mint a narancsé (még nem hallottál erről a festési hibáról?). A metálfénynél ez nem igazán látszik, de "sima" feketénél nagyon.
Utána menj oda a sajátodhoz, és látni fogod, hogy a gyári fényezés régebben sokkal jobb minőségű volt. Egyébként nem muszáj BMW E60-at nézni, menj oda bármelyik újabb autóhoz, a feketénél látszik a legjobban a hiba.

Azt mondják egy alapos polírozás segít rajta valamennyire...


minden autó ilyen, ami nem metál festésű. nem csak BMW.
amúgy utólagos fényezésnél, akkor alakul ki, ha túl nagy nyomással és közelről van fújva, ahol több az anyag. egyébként nekünk a vaca új metál panacotta színű opel is ilyen.
ha jó szögből nézed, jól esik rá a fény, akkor szinte mindegyiken látszik.



De sok bajotok van

Azért azt az apró elhanyagolható tényt, vedd figyelembe hogy az iparnak át kellett állni egy teljesen új technológiára "vízbázisú festékek" ami többek szerint soha nem lesz tökéletes.

nickname Elküldve: 2011-10-22 22:57 Társalgó

anubisz írta:
seta írta: köszi Anubisz... most tölthetem le a terminator 2t... 1000x láttam már, de most megint meg akarom nézni a tüzijátékod miatt



Nekem ez tetszik benne a legjobban,jól megcsinálták. BluRay -be szedted le? én már csak abba töltök le. 10,15 gb egy film


Mi az a BluRay ?

nickname Elküldve: 2011-10-14 20:46 A BMW megõrült

gyurci0422 írta: Bocsi fiúk az előbb rosszúl tettem ki.A link neve


szerintem nagyon szép

nickname Elküldve: 2011-10-14 19:45 Társalgó

ez borzalmasan gyönyörű lett, hihetetlen amit kihoztak belöle.

Uj 3 BMW

A link neve

nickname Elküldve: 2011-10-14 09:38 Váltógomb

Nekem is a napokban került bele.

nickname Elküldve: 2011-10-13 19:59 Motorolaj

YELLOW írta:
anubisz írta:
YELLOW írta:
anubisz írta:

ez már mit tudhat?
http://www.formula3000.hu/shop...-3267.html


ez is dettó ugyanaz mint az Aral... vagy ugye a BP.

én SLX mániás vagyok, mert azt a 0w-30 Professional Powerflow-t a BMW-vel fejlesztették. ezért nekem ez mániám. de legközelebb ha már most 3100ft/liter, akkor az Aral-t veszem. úgyis 10ezernél cserélem.



itt csak 2375 bár 12 liter
http://www.formula3000.hu/shop...-2087.html
4L is csak 2495.

a gyári olaj 2200 ft ért már nem is jó



de én ezt használom: http://www.formula3000.hu/shop...-2080.html


nickname Elküldve: 2011-10-11 10:41 Üzemanyag fogyasztás

YELLOW írta:
nickname írta:
Coyote írta:
nickname írta:

kedves okostojás, én a saját tapasztalatomat irtam le, egyébként a bc, 4,2 L fogyasztást jelez "amit nem veszek figyelembe" de azt igen hogy ha elindulok budapest XVIII kerületből, dortmundba a belvárosba tankolok legközelebb, Átlag 130 Km /h sebességgel, hegyen völgyön, 4 személlyel átlag 90kg/fö teherrel.gumi méret 225/45 17" elöl,hátul



bocs okoska, nem tudtam hogy Budapesttől Dortmundig lejtő van. 1175 km-t egy tankkal?
Ugyanolyan autónk van, ugyanaz az évjárat. Ekkora diffi nem lehet.

Persze hihető, hogy a te 2004-es 320D E46-osod 4,7-et eszik, a 2010-es EfficientDynamics 320D-nek meg a katalógusadata henceg 4,1 liter/100 km fogyasztással. Nincs ebben semmi gyanús, se furcsa. A sok újítás és speciális cucc mindössze 6 decit jelent 100-on.



kb 2,5 hete nem mozdultam ki peströl, üllőin, Hungárián, nagykörúton közlekedem. "én csak a személyes tapasztalataimat irtam le"
Ha jol emlékszem, nemrég még tanácsokat kértél BMW vásárláshoz, most meg te értesz hozzá a legjobban.

képek ez kb 2000 Km full városi használat. "persze ez az érték nem valos de még ha 1-1,5 l adsz hozzá..."

Átlag sebesség

Átlag fogyasztás
http://kepfeltoltes.hu/111011/...es.hu_.jpg
most 20L üzemanyag van benne "hozzávetőleg a megtehető táv valós adat.





már ne haragudj meg, de a full városi használat 2000km és 37,x km/h az átlagsebességed? itt a kamu. én amikor hosszabb távra megyek, falukon, városokon át 50-60-al, köztük 90-100, néha 70-80, útviszonytól függ, nekem akkor 36km/h az átlagsebességem. és ugye ez nem város. nem tudom neked, hogy jött ki annyira. de kamu szagot érzek. tudod az átlag sebességben azt is beleszámolja, amikor lassul és megállsz. városi közlekedésben ennek az értéknek 22km/h környékén kell lenni.
nem azt mondom hogy hazudsz, de érdekes.


nickname Elküldve: 2011-10-11 10:09 Üzemanyag fogyasztás

Coyote írta:
nickname írta:

kedves okostojás, én a saját tapasztalatomat irtam le, egyébként a bc, 4,2 L fogyasztást jelez "amit nem veszek figyelembe" de azt igen hogy ha elindulok budapest XVIII kerületből, dortmundba a belvárosba tankolok legközelebb, Átlag 130 Km /h sebességgel, hegyen völgyön, 4 személlyel átlag 90kg/fö teherrel.gumi méret 225/45 17" elöl,hátul



bocs okoska, nem tudtam hogy Budapesttől Dortmundig lejtő van. 1175 km-t egy tankkal?
Ugyanolyan autónk van, ugyanaz az évjárat. Ekkora diffi nem lehet.

Persze hihető, hogy a te 2004-es 320D E46-osod 4,7-et eszik, a 2010-es EfficientDynamics 320D-nek meg a katalógusadata henceg 4,1 liter/100 km fogyasztással. Nincs ebben semmi gyanús, se furcsa. A sok újítás és speciális cucc mindössze 6 decit jelent 100-on.


Ha jol emlékszem, nemrég még tanácsokat kértél BMW vásárláshoz, most meg te értesz hozzá a legjobban.

képek ez kb 2000 Km full városi használat. "persze ez az érték nem valos de még ha 1-1,5 l adsz hozzá..."

Átlag sebesség

Átlag fogyasztás
http://kepfeltoltes.hu/111011/...es.hu_.jpg
most 20L üzemanyag van benne "hozzávetőleg a megtehető táv valós adat.



nickname Elküldve: 2011-10-10 20:21 Üzemanyag fogyasztás

Coyote írta:
anubisz írta:
K_Gergo írta:
nickname írta: normális tempóban, nálam Pesten 5,5 L városi fogyasztás van autópálya bőven 5 alatt van.

egy tank üzemanyaggal dortmund ig megyek.

e46 sedan 20d manual váltó


scifi-be illő adatok


Nem tudom, hogy csinálod,de akkor ezt a kocsit soha ne add el


bocs, de kamuszaga van...

én minden tankolásnál ellenőrzöm a BC-t, és pontosan mér. 95%-ban autópályán járok. Tapasztalat:
110 km/h: 5,8 liter
120 km/h: 6,1 liter
130 km/h: 6,3 liter
140 km/h: 6,5 liter

140-től van szélzaj, 120-nál emeli a hangerőt, nyáron 18.00 után van a legtöbb bogár, az M7-en 8.00-8.30 között májustól szeptemberig süt a szemedbe a nap.

Van még kérdés?


kedves okostojás, én a saját tapasztalatomat irtam le, egyébként a bc, 4,2 L fogyasztást jelez "amit nem veszek figyelembe" de azt igen hogy ha elindulok budapest XVIII kerületből, dortmundba a belvárosba tankolok legközelebb, Átlag 130 Km /h sebességgel, hegyen völgyön, 4 személlyel átlag 90kg/fö teherrel.gumi méret 225/45 17" elöl,hátul