Drift és Gyorsulási verseny a RabócsiRingen

2012. július 04. szerda 11:18, Robinson


Premier előadásra készülhetnek a gyorsulás szerelmesei július 7-én Máriapócson, másnap pedig kiderül, hogy ki Magyarország drift királya a Hell Energy Országos Drift Bajnokság estébe nyúló 4. futamán. A Drifting.hu valamint a GyorsulásiFutam csapata úgy néz ki megint jó fába vágja a fejszéjét.

Drift és Gyorsulási verseny a RabócsiRingen

képek megtekintése

Ki hitte volna, hogy a megújult máriapócsi RabócsiRing nyomvonala már alkalmas hivatalos 201 méteres autós gyorsulási verseny szervezésére, pedig így van! Épp ezért a Magyar Gyorsulás Szövetség az autósoknak az éves bajnokságba is beszámító pontversenyt hirdet. A képlet egyszerű: több kategóriába egyenesen kell menni és küzdeni a másodpercekért, hogy a dicsőséget megszerezzük. Piros lámpánál a közúti forgalomban bizonyára sokunknak remegett már a lába, hogy legyőzzük a nyilvánvalóan versenyezni szándékozó mellettünk álló vetélytársunkat. Nos, itt az alkalom, hogy ezt már Kelet-Magyarországon is biztonságos körülmények között megtegyük. Nem kell elkeseredni ha kezdők vagyunk és az esti díjkiosztó után nekünk nem járt fénylő „kacat”, mivel a Hell teraszon drift versenyzők társaságában elméleti leckéket vehetünk, hogy vajon kilinccsel előre hogyan kell autózni.

A szervezők a gyorsulási versenyt megelőzően a drift szakág mindkét kategóriájában edzést tartanak, és ha az információk nem csalnak, akkor a nyomvonalon is piszkálnak majd valamit. A kibővített pálya jól vizsgázott a korábbi bajnoki futamon, annak ellenére, hogy sokan azt gondolták a megnövekedett tempó miatt nem lesznek annyira kiélezett és szoros csaták. Mint tudjuk nem így volt, hiszen a versenyzőknek egyáltalán nem okozott gondot a fallal övezett nagysebességű keresztben autózás. Az egyre bővülő hazai drift mezőny a vasárnapi versenyen sem fog spórolni a gumikkal, így újfent bízhatunk abban, hogy látványban nem lesz hiány.



Az idei drift bajnokság pontállása hasonlóan szoros, mint az autós királykategóriának tartott Formula1. Igaz utóbbi sorozatban az első duplázó a legutóbbi versenyen egy kis lépéselőnyre tett már szert. Hasonló tervei vannak a drift jelenlegi éllovasának Lakatos Zoltán, alias LakyBoynak. Neki mindenképpen dobogós helyezést kell elérnie ugyanis, hogy a végelszámolásban előnyéből bajnoki címet faragjon. A konkurencia viszont igen erős, gyakorlatilag a tabella első húsz helyezettje közül bárki dobogó közelébe érhet és harcolhat ki magának dicsőséget. Lehet ez akár a legutóbbi futam győztese Zentai Attila, de a címvédő Tóth „Alapos” Gézának is esélyes az év végi dobogó, mivel a hátralévő két egymást követő bajnoki futamon simán ledolgozhatja jelenlegi ponthátrányát.

A címvédő Tóth Géza vs. A trónkövetelő: Lakatos Zoltán

Ne feledkezzünk meg a feltörekvő nemzedékről sem, hiszen a street kategóriában versenyző pilóták technikai felkészültsége szinte alig marad el a profi mezőnytől. Nekik a RabócsiRing-en újfent teljesíteniük kell a lassabb „ovális” kanyarkombinációt és ellentétben a profikkal, mindezt magányosan kell a lehető legprecízebben kivitelezni. A PRO mezőny versenyzőinek a kvalifikációs eredmények alapján kialakult párosítások után kilincs a kilincs mellett kell bizonyítaniuk. Ráadásként mindezt estébe nyúlóan, így a döntők előtt várhatóan már villanyfényes viszonyok között kaphatnak ízelítőt az augusztus végi nemzetközi versenyek hangulatából.

A gyorsulási verseny és a drift bajnoki futam mellett természetesen most is lesznek betétprogramok. A nézők között rendkívül népszerű Drift Taxi során továbbra is betekintést nyerhetünk a jobb1-ben ülve, hogy milyen versenytempóban a faltól parázni. Különösen jó mókának ígérkezik még a „Drift Parking” első megmérettetése, ahol, ahogyan azt az elnevezés is sejteti driftelve kell teljesíteni a rutinvizsgákat.

Július 7-8-án tehát minden autó és motorsport fanatikusnak Máriapócson a helye! A távolság nem lehet akadály, hiszen a Budapestieknek is alig két órás út szinte végig autópályán. A keleti fanoknak pedig nem kell már térkép sem, hiszen hazánk legkedveltebb drift és rallycross pályájára már csukott szemmel is odatalálnak.

Bővebb információ: www.drifting.hu / www.futam.hu




Komment írása



Még nincsenek kommentek ehhez a cikkhez.



Legfrissebb
Az új BMW M5 mutatja be a valaha készült legintelligensebb összkerékhajtást
Exkluzív különkiadást kap a BMW 6-os sorozat
Az új BMW 5-ös Touring - képek, videók
Átadták az első állami támogatású elektromos BMW i3-ast
BMW 530e iPerformance plug-in hibrid
Kétszáz példányban készülő BMW M4 DTM Champion Edition
BMW Dingolfing: Jöhet az új 5-ös sorozat
Íme a vadonatúj BMW M5 Competition Edition




További cikkeink
Csajok, akik keresztben élvezik
Csajok, akik keresztben élvezik

A tököli repülőtéren ezen hétvégén kerül megrendezésre a nemzetközi mezőnnyel és sztárokkal teletűzdelt Gymkhana Grid Euróba Bajnokság. Ken Block mester sportján kívül azonban egy érdekes női EB futamot is rendeznek a drift szakágban. Várhatóan nyolc hölgyversenyző érkezik, hogy keresztbe autózzanak a Queen of Europe versenyen. Magyarországot Jáger Andrea és Fényi Anna fogja képviselni. tovább »


Bemutazkozik a könnyű karosszériás M3-as Sedan
Bemutazkozik a könnyű karosszériás M3-as Sedan

Az áprilisi suzukis hírek után legyen itt valami komolyabb is, nehogy szó érje a ház elejét :) Nemrég leplezték le az M-es gyárrészlegben az új M3 CSL-t Garchingban. Bár hivatalosan nem nevezték CSL-nek, de a bemutatott új koncepció visszahozza azt az elképzelést, hogy könnyű karosszériát kapjon az M3-as, és a részletek izgalmasnak ígérkeznek. A képek pedig egyenesen izgatóak :D tovább »


Ward's Auto Top 10 motorjai: BMW N55 twin-scroll motor
Ward's Auto Top 10 motorjai: BMW N55 twin-scroll motor

Az immár 17. évben megrendezett Ward's 10 legjobb motorja verseny fő célja, hogy megismertesse az új hajtásláncokat a saját gépjármű szegmensében. Már harmadik éve a BMW motorjai mindig a legjobb tíz között végeztek. 2007. - től 2009. - ig a BMW N54 jelzésű ikerturbóval szerelt motorjának bérelt helye volt az autóipar legjobb motorjai között. tovább »


BMW kényelmes maffiózóknak
BMW kényelmes maffiózóknak

Orosz tunerek munkája a BMW 760 kínai üzletembereknek szánt változatára épült XLI High Security. A több mint négytonnás, páncélozott autóról titkolni is kár, hogy az alvilág szereplőit célozzák meg vele. Az Armortech orosz tuningcég készítette ezt a nem mindennapi BMW-t. Az 5,21 méter hosszú XLi kialakításának köszönhetően 40-50 centiméter lábtér jut a hátul ülőknek. tovább »