r-6-s fórum hozzászólásai

r-6-s Elküldve: 2024-12-11 16:31 Ajtónyítási Gondok!

Sziasztok!
Elég érdekes problémám akadt, írom az előzményt is, aminek lehet nincs köze az egészhez. Az autó 93-as 318is coupe.
Szóval bejött a PPPPPP az óracsoporton, ezért szereztem egy bontottat, betettem, de az autó nem indult el vele, meg sem nyekkent indítózásra, ami elég furcsa, mert előtte kiszedett órával is simán beindult. Visszatettem a régi óracsoportot, de azzal is ugyanez, teljes csend, mintha gyújtás sem lett volna már. Gondoltam nyomok egy akksi resetet, hátha, de el kellett mennem, ezért kulccsal bezártam a kocsit, a központi be is csukta mindhárom zárat.
Visszatérve már nem nyílt az autó, se vezető- sem utasoldalról, pótkulccsal sem. Nincs távirányítóm, csak sima kulcs, azzal nyitom-zárom 12 éve. Nem tudom gyárilag milyen lopásvédelem van benne, de én riasztótól nem tudok, meg semmilyen utólagos mókolásról.
Eddig kivett akksival is gond nélkül lehetett nyitni-zárni, most nem tudom mi a szitu, talán lereteszelt, de nem értem miért nem nyitja egyik kulcsa sem egyik oldalon sem. A csomagtartót ki tudom nyitni, de nem megyek vele semmire. Annak a zárját a két első ajtó központival tudta zárni, de fordítva nem működött, tehát a csomitartó zárja csak magát tudta nyitni-csukni, az első ajtókat nem.
Sikerült a vesék felől kinyitni a motorteret, próbáltam másik akksit a biztonság kedvéért, de az eredetije is jó, semmi változás. Kicseréltem egy csomó biztosítékot újra aminek kb. köze lehet ehhez az egészhez, de semmi. Tehát most ott tartok hogy a saját kulcsaival nem jutok be az autóba, bárhogy variálok a kilinccsel meg a kulcsforgatással, nulla reakció. Nem tudom, hogy köze van e az óracsoport cserének ehhez, lehet semmi, de nekem gyanús, hogy egymás után jött a két dolog.
A kérdésem, hogy mi a következő lépés, hogyan lehetne valami trükkel vagy akármivel bejutni az autóba.
Köszönöm!

r-6-s Elküldve: 2017-04-10 09:48 Nem tudom mi a baja az autómnak

pack írta:
YELLOW írta:
pack írta: Sziasztok!
Nekem lenne egy olyan problemam hogy uzem meleg motornal csinalja idaig leallitom az autot es ha megprobalom ujrainmditani akkor 4.5.ik probalkozasra indul csak be.Amikor elszeretnek indulni leall ha nagy nehezen elindulok akkor olyan mint ha nem lenne ero benne mintha elvesztettem volna 100le öt /170bol/ tehat erotlen nem huzz a motor.Menet kozben kuplung kinyomasnal leall vagy nagyon vissza esik a fordulat be raz az egesz motor mi lehet ez hiba forras?? a computer vezermutengyely jeladot ir ki kipufogas oldalon cserelve lett hiba nem szunt meg!!! segitsegeteket elore is koszonom


ha indítózol és nem indul be, akkor mutat valamit a fordulatszámmérő? kileng egy picit? ha nem, akkor főtengely jeladó lesz. általában ez a hiba arra jellemző. ezt is kellene hoznia hibának pedig.


Ma nem all modomba ki probalni az autot de holnap az lesz az elso hogy megnezem ezt rajta es akkor le irom a tapasztalatomat...addig is koszi a valaszt


Nekem is csinálta ezt, főtengely jeladó lesz ez nagy valószínűség szerint, ha az rossz beírja a jó veztengely jeladót is hibának.

r-6-s Elküldve: 2016-08-31 13:52 au. váltó olaj

Hello!

Az utóbbi 1-2 hétben észrevettem, hogy a steptronicos váltó (5hp1 P-ből R-be nehezebben húzható át mint eddig. A váltásokban semmi különbség nincs az eddigiekhez képest.
Milyen hibára utalhat ez? (E39 528i)
Köszi

r-6-s Elküldve: 2016-03-29 16:33 Légtömegmérõ! Valaki segítsen please!

xmann írta:
r-6-s írta:
xmann írta:
xmann írta: Help pls !!!!!
Olyan gondom van hogy bmw e36 1,6 benzines autómnál légtömegmérő csere után olyan csinál hogy amikor ráadom a gyújtást a fordulatszám mérő megugrik felfelé kb 300-400 fordulatot,de még beindítás előtt, és beindítás után is kb ennyi csal a fordulatszám mérő azaz többet mér mint kellene a motor szépen jár nincs más gondom csak ez mégis picit zavar. ha leveszem a gyújtást kb 3-4 másodperc múlva visszaesik 0ra. ha újra gyújtást adok akkor újra felugrik egyből 300-400ra. ezt légtömegmérő csere óta csinálja. már mentem vele 300 km-t és még mindig csinálja mert valahol olvastam h légtömegmérő csere után van h előjöhet ilyen gond. Előre is köszi a választ


Senki nem vágja mi lehet a gond?


csere után volt adaptáció törlés?


Szia nem tudom,de gyanítom, hogy nem volt. A szerelőhöz visszaviszem gondolom ha van neki hozzá diagnosztikája azzal ki tudja törölni ugye? Esetleg ha volt törölve és mégis csinálja mi lehet még a gond?


Ha jól tudom gyári diaggal lehet adaptációt törölni. A kicserélt légtömegmérő bontott cucc? mert ha igen, akkor az akár lehet szintén rossz .. egy hozzáértő diagolás szerintem választ adna arra hogy mi hibádzik

r-6-s Elküldve: 2016-03-29 09:56 Légtömegmérõ! Valaki segítsen please!

xmann írta:
xmann írta: Help pls !!!!!
Olyan gondom van hogy bmw e36 1,6 benzines autómnál légtömegmérő csere után olyan csinál hogy amikor ráadom a gyújtást a fordulatszám mérő megugrik felfelé kb 300-400 fordulatot,de még beindítás előtt, és beindítás után is kb ennyi csal a fordulatszám mérő azaz többet mér mint kellene a motor szépen jár nincs más gondom csak ez mégis picit zavar. ha leveszem a gyújtást kb 3-4 másodperc múlva visszaesik 0ra. ha újra gyújtást adok akkor újra felugrik egyből 300-400ra. ezt légtömegmérő csere óta csinálja. már mentem vele 300 km-t és még mindig csinálja mert valahol olvastam h légtömegmérő csere után van h előjöhet ilyen gond. Előre is köszi a választ


Senki nem vágja mi lehet a gond?


csere után volt adaptáció törlés?

r-6-s Elküldve: 2016-01-28 16:07 Futómû és hibái

hali!

Melyik futóműalkatrészeket kéne cserélni ahhoz (és persze milyenre), hogy az úthibák és egyenetlenségek minél kevésbé huzigálják a kormányt?
Jelenleg annyi módosítás van, hogy a lengőkar hátsó szilent tömör, ez gondolom nem használ a ráncigálásnak. A futóműnek amúgy nincs baja, semmi hangja, nem lötyög, sima úton teljesen jó, de túl érzékeny az útegyenetlenségekre. Felni, gumi gyári méret, sőt a legvékonyabb feltehető abroncs van rajta (185/65)
E36, 318is
Köszi

r-6-s Elküldve: 2014-10-21 09:42 Üzemanyag fogyasztás

temekris írta: Hello!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy szerintetek egy '97-es E36-os 318is-es BMWnek az átlag 13Literes fogyasztás normális ?
Válaszotokat előre is köszönöm!

Üdv, T. Krisztián!



hello!
Nekem ugyan 94es 318is-em van, automata váltóval súlyosítva, azt nem nagyon lehet 13 alá vinni városban, igaz ebben sok araszolgatás, rövidtávozás van. Országúton, pályán nem gyilkolva 7-8 között elmegyeget, ami kb egy 10 literes átlagnak felel meg, így a 13 átlagnak soknak tűnik, de nagyban függ a használattól.