státusz Stukker1987

Újonc

Elismertség: 4% (1 pont) | Hozzászólások: 21

Elküldve: 2012. március 07. szerda, 10:03

ervin35 írta:
Csaó. reménykedem benn hogy az egr és turbó nyomás szabályzó szelep lesz a hiba,bmw szerviz szerint csak az egr de ilyenkor a turbó nyomás szabályzót is szokták cserélni azt mondták nekem úgy érdemes hogy mind kettőt. mos megyek majd és menet közben teszteljük a légtómegmerőt hogy most akkor jó-vagy sem.

EGR szelepet és LMM-et kipucolni próbáltátok már? (ne rögtön cserével kezdjétek)
Lehet hogy olyan mennyiségű korom halmozódott fel az EGR-ben,ami valóban akadályozhatja a működést. Nálam majdnem egy maréknyi kosz jött ki.
LMM szintén tud elkoszolódni. Másik autómnál ez volt a helyzet. Akkor ugyanazokat a tüneteket produkálta mint a tiéd azzal a bónusszal,hogy erőtlen is lett egy idő után az autó,viszont hibaüzit csak jóval azután dobott,hogy a vezető(én) már rég éreztem hogy nem okés.
Pucolás után kontaktspray sem árt a csatiknak,beleértve a turbonyomásszabályzó csatiját is...

U.I: Már csak azért is javaslom először az alapos pucolást,mert ha picit sem javul ezzel a helyzet,akkor más alternatívában is gondolkodni lehet ezeken kívül

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2012. március 07. szerda, 10:04

ervin35
autója adatai
Széria: 3
Típus: E90
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2006

státusz ervin35

Törzsvendég

Elismertség: 10% (12 pont) | Hozzászólások: 118

Elküldve: 2012. március 07. szerda, 08:19

Csaó. reménykedem benn hogy az egr és turbó nyomás szabályzó szelep lesz a hiba,bmw szerviz szerint csak az egr de ilyenkor a turbó nyomás szabályzót is szokták cserélni azt mondták nekem úgy érdemes hogy mind kettőt. mos megyek majd és menet közben teszteljük a légtómegmerőt hogy most akkor jó-vagy sem.

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2012. március 07. szerda, 08:20

szeda
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 320d
Évjárat: 2002

státusz szeda

Törzsvendég

Elismertség: 5% (9 pont) | Hozzászólások: 179

Elküldve: 2012. március 07. szerda, 03:54

Ha valamiről lehúzod a csatlakozót akkor az egy középértékre áll be.Ha ettől jobb akkor az kell hogy legyen a kiindulási alap szerintem.Én legalábbis így csinálnám.Nálunk is volt most két off autónál is ilyen találgatás.Mindkétszer az volt a hibás amiről lehúzva a csatlakozót jobb lett.Igaz az egyiknél csak pillangószelep tisztítás volt mert nem állt be alap helyzetbe a kosztól...

ervin35 írta: sziasztok.
a következő lenne a problémám,jeladós porlasztót cseréltünk az autómban(e46 320d 98-as évjárat. a hiba törölve lett, a porlasztó új bosch. viszont a motor meg egyenetlenül járt kb 20-30 mp jól jár utána meg ingadozott és kipufogón füstfelhő jött ki az megint kb 20-30 mp így jól járt és így ingadozott. le lett húzva a jeladós porlasztó csatija, úgy jó volt nem ingadozott.közben a szerelöm beszélt adagoló felújítós céggel,azok azt monták hogy az adagoló szarakodik.

ma felmentem fehérvár-ra bmw szerviz,felrakták gépre el lett indítva úgy hogy még nem volt rádugva a jeladós porlasztó csatija. ut rá lett dugva ugyan úgy ingadozva járt,a gép szerint az előtöltés tökéletes meg minden adat jó volt,egyedül a légtömeg mérö mért 700 helyett 210 et azt mondta a szervizes hogy cserélni kell. azt oda ment a motorhoz ami járt és össze vissza jött a füst a kipufogóból, lehúzta az egr szelepről a kis csövet és máris jól működött a motor!
azt mondta hogy elöször ö is adagolóra gyanakodott mikor mondtam mi a baj,de mikor hallotta hogy jár egyből tudta hova kell nyúlni,az egr nyomásszabályzó szelep a hibás szerinte.
megfullad a motor az kipufogó füsttől és azért jár igy mert a szelep nem szabályozza rendesen. a légtömeg mérőm októberben lett cserélve,igaz nem gyári bmw-re de új meyle lett bele rakva. ha 4 fokozatban padlózok 20 liter ig kimegy a fogyasztás merő,5.fokozatba 2000 fordulatnál 16 literig megy ki. a szerelöm azt mondja hogy menet közben terhelésnél kell mérni hogy menny levegőt mér,holnap kipróbáljuk ment közben hogy méri.
a kérdéseim a következők:
a régi rossz jeladós porlasztónál mért nem működött rosszul az egr nyomás szabályzó szelep? mért akkor kezdte mikor be lett rakva az új?

bmw szerviz szerint nem kell törölni adaptációt,a jeladós hiba törölve lett.
légtömeg mérőre nincs hibakód a gépben!

szerintük az is lehet hogy a légtómegmerő okozza ezeket,és ne az egr szabályzó szelepet cseréljük ki elöször hanem a légtömegmérőt,az én szerelőm meg pont fordítva mondja.
eléggé bonyolult lett a sztori,de hát kíváncsi vagyok a hozzáértők mit mondanak erre.

ervin35
autója adatai
Széria: 3
Típus: E90
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2006

státusz ervin35

Törzsvendég

Elismertség: 10% (12 pont) | Hozzászólások: 118

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 22:04

sziasztok.

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2012. március 06. kedd, 22:06

lorand007
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 318d
Évjárat: 2004

státusz lorand007

Törzsvendég

Elismertség: 5% (9 pont) | Hozzászólások: 180

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 19:42

YELLOW írta:
lorand007 írta:
ZoliE36Compact írta:
YELLOW írta:
lorand007 írta: Tisztelettem, az auoba milzen olajat ajanlotok? eddig bmw olaj volt benne

ez olyan, mintha azt mondanád/kérdeznéd:

milyen cipőt vegyek, eddig gagyidaszt hordtam. (ma dől belőlem a hasonlat )

jó és BMW olajon belül milyen olaj volt? viszkozitás?

szerintem 0w-30, 0w-40, 5w-30-as olajat tegyél bele. hogy milyen márka? én Castrol, BP, Aral olajakat preferálom. vagy Fuchs, de a BMW dobozos olaj ios jó, ha az van benne, aminek benne kellene lennie.
ha jó olajat akarsz, biztos németet, és jó áron, akkor Aral. (ugyanaz, mint a BP, meg a Castrol, csak a kasztroj talál ki még hülye neveket, amivel jobban eladható, meg külön dízel-benzin olajak. sok értelme nincs, csak többen veszik.)

egyébként tudtommal a dízel olajban vmi savasodásgátló van ami a benzinesben nincs.
de bocs ha rosszul tudom.

Bmw longlife 04 5w-30 as 1600 huf literrje Autonetnel, uzletbe nem tudom , mert nem magán személyként veszem hanem raktári áron, csak a tobbihe kepest fele annyi volt az ára es azért kerdeztém rá, amugy tuti orginál

leírod mi a vonalkód első 3 száma, abból minden kiderül

Most nincs keznel, hétvégén megirom

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15599 pont) | Hozzászólások: 17583

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 19:23

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 18:35

ZoliE36Compact
autója adatai
Széria: 3
Típus: E36
Kivitel: Compact
Modell: 318tds
Évjárat: 2000

státusz ZoliE36Compact

Törzsvendég

Elismertség: 4% (7 pont) | Hozzászólások: 158

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 15:32

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 15:30

lorand007 írta: Tisztelettem, az auoba milzen olajat ajanlotok? eddig bmw olaj volt benne

leegyszerűsíve (amit a boltban mondani kell) : castrol edge 0w-30

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15599 pont) | Hozzászólások: 17583

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 15:18

lorand007 írta: Tisztelettem, az auoba milzen olajat ajanlotok? eddig bmw olaj volt benne

ez olyan, mintha azt mondanád/kérdeznéd:

milyen cipőt vegyek, eddig gagyidaszt hordtam. (ma dől belőlem a hasonlat )

jó és BMW olajon belül milyen olaj volt? viszkozitás?

szerintem 0w-30, 0w-40, 5w-30-as olajat tegyél bele. hogy milyen márka? én Castrol, BP, Aral olajakat preferálom. vagy Fuchs, de a BMW dobozos olaj ios jó, ha az van benne, aminek benne kellene lennie.
ha jó olajat akarsz, biztos németet, és jó áron, akkor Aral. (ugyanaz, mint a BP, meg a Castrol, csak a kasztroj talál ki még hülye neveket, amivel jobban eladható, meg külön dízel-benzin olajak. sok értelme nincs, csak többen veszik.)

lorand007
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 318d
Évjárat: 2004

státusz lorand007

Törzsvendég

Elismertség: 5% (9 pont) | Hozzászólások: 180

Elküldve: 2012. március 06. kedd, 15:12

Tisztelettem, az auoba milzen olajat ajanlotok? eddig bmw olaj volt benne

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Cseccci

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 13

Elküldve: 2012. március 05. hétfő, 17:56

Hello skacok
Egy kis segitseget szertenek kernni toletek foleg azoktol akiknek 320 d touring ja van.
Mit kell nezni az autokon pl. kopas, rozsda, olajfoltok, gyarikulcsok hany db? meg minden infot amit tudtok 150 lovas.

Elore is nagyon koszonom mindenkinek a segitseget

ignasow
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2000

státusz ignasow

Törzsvendég

Elismertség: 6% (9 pont) | Hozzászólások: 143

Elküldve: 2012. február 26. vasárnap, 22:12

jrtom írta: Szeva!
Egy O gyűrű van ott! A szívósor oldalához van csavarozva a nívópálca csöve, azt kell kivenni és utánna kitudod húzni. Mindenképpen engedd le az olajat mert különben kifolyik ha kihúzod a csövet.

ignasow írta: Sziasztok. Olajnívó cső tövénél csöpög a motorolaj, valaki szedett már szét ilyet? Állítólag lehet ott cserélni 2db O gyűrűt,de hogy? Üdv.

Köszi a választ. Üdv.

jrtom
autója adatai
Széria: 3
Típus: E90
Kivitel: Sedan
Modell: 330xd
Évjárat: 2006

státusz jrtom

BMWfanatic

Elismertség: 14% (114 pont) | Hozzászólások: 802

Elküldve: 2012. február 26. vasárnap, 18:24

Szeva!
Egy O gyűrű van ott! A szívósor oldalához van csavarozva a nívópálca csöve, azt kell kivenni és utánna kitudod húzni. Mindenképpen engedd le az olajat mert különben kifolyik ha kihúzod a csövet.

ignasow írta: Sziasztok. Olajnívó cső tövénél csöpög a motorolaj, valaki szedett már szét ilyet? Állítólag lehet ott cserélni 2db O gyűrűt,de hogy? Üdv.

ignasow
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2000

státusz ignasow

Törzsvendég

Elismertség: 6% (9 pont) | Hozzászólások: 143

Elküldve: 2012. február 26. vasárnap, 16:47

Sziasztok. Olajnívó cső tövénél csöpög a motorolaj, valaki szedett már szét ilyet? Állítólag lehet ott cserélni 2db O gyűrűt,de hogy? Üdv.