YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15599 pont) | Hozzászólások: 17583

Elküldve: 2021. május 03. hétfő, 17:37

PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
Sikerült közben kicsit többet mennem autópályán, és azt kell mondjam, sajnos még mindig érezhető egy kis rezonancia a kormányon, igaz már kisebb. Az a helyzet, hogy ez durvább is volt tavaly a felnifelújítás előtt, de mivel odavoltak a fékek, első legőkarok, betudtam annak. Na most elől újak a lengőkarok, hátul kicserélve összes szilent 4 gátló cserélve, fékek cserélve vannak, és most már elvileg a felni is szépen fut, mi okozhatja ezt? A téli kerékkel semmi rezonancia nem volt még ezek cseréje előtt sem, igaz azok 16-osak, nyári meg 17-es.
Futómű állításon foglalmam sincs mikor volt az autó, de nem eszi félre a gumit.
Lehetséges, hogy csak be kellene állítatni a futóművét?

jó, hogy írtál, mert nálam is fejlemény van.
feltettem ugye a nyárit, és ráz. meguntam. elmentem a gumishoz, ahol anno feltették.
bal első felni belső szélére a már fent lévő súlyok mellé kér 10g-it, a küllőkhöz 20g-ot. jobb első dettó, jobb hátsó 15g belülre, 25 kívülre, bal hátsó 15 belülre 30g küllőkhöz.
szóval tisztán látszik, hogy anno szarul csinálták meg. szerencsére nem is fizettem érte, pedig 2 éve volt. de azóta nem si mentem sokat, pláne nem gödrökbe, és ez nagyon egy volt. azóta csak egyszer néztem nem ráz. szóval szerencsére nem a homokszórás a baj. igaz az egyik hátsó kapott egy fél körív súlyt sajnos senki nem vállalta a javítást, azt mondták használjam így, ha nem ráz.
legalább szerencsére úgy vették le az összes súlyt, hogy nem cseszték össze a felni, ha jól láttam.
visszatérve a tiédre, lehet futómű hiba is, de akár csapágy probléma. futóműben talpas, hátsó szilentblokk, kormány gömbfej lehet inkább ludas.

Naa örülök, hogy megoldódott (részben, de végül is legalább nem ráz) a te problémád is

Köszi a tippet, kormány gömbfej nem volt még cserélve. A kormánynak nem mondanám, hogy nagy a holtjátéka, viszont leállított motorral, ha megrángatom a kormányt, hallatszódik egy kis kopogás, illetve mint ha most jobban húzná a nyomvájú a kormányt. Bár az eddig is húzta a 225-ös gumi miatt, lehet csak a téliről váltás miatt fura.

mindegyik fog kopogni állított motornál, persze van egy mérték, amíg jó.
valóban a nyárira váltás megvicceli az embert... gondold el 3 hónapja van egy kis autóm is, amin 145-ös gumik vannak, na azután egy 225/245... de amúgy fura mód a 145-öst is viszi az út, persze nem úgy. nyilván abban szervo sincs így jobban érezni. mondjuk arra egy 175-öst akarok feldobni.

PTamas7894
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Coupe
Modell: 318Ci
Évjárat: 2003

státusz PTamas7894

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 43

Elküldve: 2021. május 03. hétfő, 17:20

YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
Sikerült közben kicsit többet mennem autópályán, és azt kell mondjam, sajnos még mindig érezhető egy kis rezonancia a kormányon, igaz már kisebb. Az a helyzet, hogy ez durvább is volt tavaly a felnifelújítás előtt, de mivel odavoltak a fékek, első legőkarok, betudtam annak. Na most elől újak a lengőkarok, hátul kicserélve összes szilent 4 gátló cserélve, fékek cserélve vannak, és most már elvileg a felni is szépen fut, mi okozhatja ezt? A téli kerékkel semmi rezonancia nem volt még ezek cseréje előtt sem, igaz azok 16-osak, nyári meg 17-es.
Futómű állításon foglalmam sincs mikor volt az autó, de nem eszi félre a gumit.
Lehetséges, hogy csak be kellene állítatni a futóművét?

jó, hogy írtál, mert nálam is fejlemény van.
feltettem ugye a nyárit, és ráz. meguntam. elmentem a gumishoz, ahol anno feltették.
bal első felni belső szélére a már fent lévő súlyok mellé kér 10g-it, a küllőkhöz 20g-ot. jobb első dettó, jobb hátsó 15g belülre, 25 kívülre, bal hátsó 15 belülre 30g küllőkhöz.
szóval tisztán látszik, hogy anno szarul csinálták meg. szerencsére nem is fizettem érte, pedig 2 éve volt. de azóta nem si mentem sokat, pláne nem gödrökbe, és ez nagyon egy volt. azóta csak egyszer néztem nem ráz. szóval szerencsére nem a homokszórás a baj. igaz az egyik hátsó kapott egy fél körív súlyt sajnos senki nem vállalta a javítást, azt mondták használjam így, ha nem ráz.
legalább szerencsére úgy vették le az összes súlyt, hogy nem cseszték össze a felni, ha jól láttam.
visszatérve a tiédre, lehet futómű hiba is, de akár csapágy probléma. futóműben talpas, hátsó szilentblokk, kormány gömbfej lehet inkább ludas.

Naa örülök, hogy megoldódott (részben, de végül is legalább nem ráz) a te problémád is

Köszi a tippet, kormány gömbfej nem volt még cserélve. A kormánynak nem mondanám, hogy nagy a holtjátéka, viszont leállított motorral, ha megrángatom a kormányt, hallatszódik egy kis kopogás, illetve mint ha most jobban húzná a nyomvájú a kormányt. Bár az eddig is húzta a 225-ös gumi miatt, lehet csak a téliről váltás miatt fura.

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15599 pont) | Hozzászólások: 17583

Elküldve: 2021. április 30. péntek, 19:15

PTamas7894 írta:
Sikerült közben kicsit többet mennem autópályán, és azt kell mondjam, sajnos még mindig érezhető egy kis rezonancia a kormányon, igaz már kisebb. Az a helyzet, hogy ez durvább is volt tavaly a felnifelújítás előtt, de mivel odavoltak a fékek, első legőkarok, betudtam annak. Na most elől újak a lengőkarok, hátul kicserélve összes szilent 4 gátló cserélve, fékek cserélve vannak, és most már elvileg a felni is szépen fut, mi okozhatja ezt? A téli kerékkel semmi rezonancia nem volt még ezek cseréje előtt sem, igaz azok 16-osak, nyári meg 17-es.
Futómű állításon foglalmam sincs mikor volt az autó, de nem eszi félre a gumit.
Lehetséges, hogy csak be kellene állítatni a futóművét?

jó, hogy írtál, mert nálam is fejlemény van.
feltettem ugye a nyárit, és ráz. meguntam. elmentem a gumishoz, ahol anno feltették.
bal első felni belső szélére a már fent lévő súlyok mellé kér 10g-it, a küllőkhöz 20g-ot. jobb első dettó, jobb hátsó 15g belülre, 25 kívülre, bal hátsó 15 belülre 30g küllőkhöz.
szóval tisztán látszik, hogy anno szarul csinálták meg. szerencsére nem is fizettem érte, pedig 2 éve volt. de azóta nem si mentem sokat, pláne nem gödrökbe, és ez nagyon egy volt. azóta csak egyszer néztem nem ráz. szóval szerencsére nem a homokszórás a baj. igaz az egyik hátsó kapott egy fél körív súlyt sajnos senki nem vállalta a javítást, azt mondták használjam így, ha nem ráz.
legalább szerencsére úgy vették le az összes súlyt, hogy nem cseszték össze a felni, ha jól láttam.
visszatérve a tiédre, lehet futómű hiba is, de akár csapágy probléma. futóműben talpas, hátsó szilentblokk, kormány gömbfej lehet inkább ludas.

PTamas7894
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Coupe
Modell: 318Ci
Évjárat: 2003

státusz PTamas7894

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 43

Elküldve: 2021. április 30. péntek, 14:39

YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
PTamas7894 írta: Sziasztok,

Hétvégén végre felkerültek a szinterezett 17-es gyári felnieim. A felnik szinter előtt javítva nem voltak, mivel gumis szerint rendben voltak. Fel is kerültek újra a kerekek, most másik gumisnál. Nem szóltak semmit, végén azért megkérdeztem, hogy mit láttak a centríron, minden oké-e. Erre mondták hogy 3 felni üt (nem vészesen de ütnek, 2x is szinterezve voltak mert elsőre elrontották a színt, gondolom ez tett be nekik). Itt kicsit csodálkoztam, miért nem szóltak közben, de inkább eljöttem, mert az elejétől kezdve bunkó parasztok voltak (oda sem megyek többet). Namost a helyzet a következő. Menet közben 115-120 között egy minimális remegést tapasztalok a kormányon, de nem vészes, sőt nem is érzem mindig. A kérdésem, hogy így pár ezer kilómétert mehetek-e vele anélkül, hogy bántaná a futóművet? Főként városban megy az autó, nyár elejéig valamikor kigörgőztetem őket. Plusz kérdés a görgőzéstől sérülhet a felni fényezése?

Annyi hozzáfűznivaló, hogy esetleg a gumiktól is lehet baj? Én vettem a gumikat, most 2 évesek,2x lettek leszedve már, de legutóbb nem volt velük probléma

én hasonlóan jártam. bár nem érezni, hogy a felnit mozgatni tudnám a tehermentesítőn, de szerintem túlságosan ki homokszorták a közepést, csesztek kiragasztani, hogy a közepén a furatot ne bántsa. először azt hittem a felfekvő felületen lévő szinter a probléma. lecsiszoltam, meg is szűnt, de újra előjött, szóval nem az volt.
már most erősen új szetten gondolkozom és befejetem a kínlódást. Az egyik felnim agyban üt állítólag, valószínű nem javítható, 120g súllyal meg nem fogok menni, mert okádék. sajnálom a felnit.

Ohh értem, basszus az ember csak szeretné, hogy szebb legyen, de hát ez mégsem olyan egyszerű...

Elvileg az enyémek szép tojásfelnik jelenleg. Néztem hogy javítják az ilyent...ezt meg lehet oldani anélkül, hogy a szinter sérülne? Kicsit tartok tőle

nem tudom, nekem gyanús, hogy repedne a szinter. de a javító biztos meg tudja mondani. ha kicsit kell igazítani, szerintem kibírja.

Ma bejelentkeztem, jövő héten viszem. Így látatlanban annyi választ kaptam, hogy garantálni nem tudják hogy nem sérül, de ha sérül is az nem igazán fog látszódni

Ma voltam felnijavításon. Végül egyet kellett csak görgőzni, egyáltalán nem sérült semmi. Újra kellett viszont mind a négyet centrírozni, mert kedves gumis nem tudom mit művelt, de mondták, hogy eltörnék az ilyen kezét, össze vissza volt súlyozva. Hab a tortán, hogy jutott szinter a kerékagyhoz is. Javított felninél csiszolták, annyi infót mondtak, hogy néha nézzek rá a kerékcsavarokra, mert a hő hatására puhul a szinter és kilazulhatnak.

örülök, akkor ez jó hír. mondjuk én úgy tudom a szinte nem olvad vissza. ahhoz nagyon fel kellene melegedni. üzemszerűen ez nem következik be. sajnos én még sehol nem vagyok felni ügyben. lassan már én sem tudok megbízni még egy fránya gumisban se... le sem sz*rják a gumik jelölését, ahogy esik úgy puffan.

Sikerült közben kicsit többet mennem autópályán, és azt kell mondjam, sajnos még mindig érezhető egy kis rezonancia a kormányon, igaz már kisebb. Az a helyzet, hogy ez durvább is volt tavaly a felnifelújítás előtt, de mivel odavoltak a fékek, első legőkarok, betudtam annak. Na most elől újak a lengőkarok, hátul kicserélve összes szilent 4 gátló cserélve, fékek cserélve vannak, és most már elvileg a felni is szépen fut, mi okozhatja ezt? A téli kerékkel semmi rezonancia nem volt még ezek cseréje előtt sem, igaz azok 16-osak, nyári meg 17-es.
Futómű állításon foglalmam sincs mikor volt az autó, de nem eszi félre a gumit.
Lehetséges, hogy csak be kellene állítatni a futóművét?

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2021. április 30. péntek, 15:10

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15599 pont) | Hozzászólások: 17583

Elküldve: 2021. április 22. csütörtök, 22:02

PTamas7894 írta:
PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
PTamas7894 írta: Sziasztok,

Hétvégén végre felkerültek a szinterezett 17-es gyári felnieim. A felnik szinter előtt javítva nem voltak, mivel gumis szerint rendben voltak. Fel is kerültek újra a kerekek, most másik gumisnál. Nem szóltak semmit, végén azért megkérdeztem, hogy mit láttak a centríron, minden oké-e. Erre mondták hogy 3 felni üt (nem vészesen de ütnek, 2x is szinterezve voltak mert elsőre elrontották a színt, gondolom ez tett be nekik). Itt kicsit csodálkoztam, miért nem szóltak közben, de inkább eljöttem, mert az elejétől kezdve bunkó parasztok voltak (oda sem megyek többet). Namost a helyzet a következő. Menet közben 115-120 között egy minimális remegést tapasztalok a kormányon, de nem vészes, sőt nem is érzem mindig. A kérdésem, hogy így pár ezer kilómétert mehetek-e vele anélkül, hogy bántaná a futóművet? Főként városban megy az autó, nyár elejéig valamikor kigörgőztetem őket. Plusz kérdés a görgőzéstől sérülhet a felni fényezése?

Annyi hozzáfűznivaló, hogy esetleg a gumiktól is lehet baj? Én vettem a gumikat, most 2 évesek,2x lettek leszedve már, de legutóbb nem volt velük probléma

én hasonlóan jártam. bár nem érezni, hogy a felnit mozgatni tudnám a tehermentesítőn, de szerintem túlságosan ki homokszorták a közepést, csesztek kiragasztani, hogy a közepén a furatot ne bántsa. először azt hittem a felfekvő felületen lévő szinter a probléma. lecsiszoltam, meg is szűnt, de újra előjött, szóval nem az volt.
már most erősen új szetten gondolkozom és befejetem a kínlódást. Az egyik felnim agyban üt állítólag, valószínű nem javítható, 120g súllyal meg nem fogok menni, mert okádék. sajnálom a felnit.

Ohh értem, basszus az ember csak szeretné, hogy szebb legyen, de hát ez mégsem olyan egyszerű...

Elvileg az enyémek szép tojásfelnik jelenleg. Néztem hogy javítják az ilyent...ezt meg lehet oldani anélkül, hogy a szinter sérülne? Kicsit tartok tőle

nem tudom, nekem gyanús, hogy repedne a szinter. de a javító biztos meg tudja mondani. ha kicsit kell igazítani, szerintem kibírja.

Ma bejelentkeztem, jövő héten viszem. Így látatlanban annyi választ kaptam, hogy garantálni nem tudják hogy nem sérül, de ha sérül is az nem igazán fog látszódni

Ma voltam felnijavításon. Végül egyet kellett csak görgőzni, egyáltalán nem sérült semmi. Újra kellett viszont mind a négyet centrírozni, mert kedves gumis nem tudom mit művelt, de mondták, hogy eltörnék az ilyen kezét, össze vissza volt súlyozva. Hab a tortán, hogy jutott szinter a kerékagyhoz is. Javított felninél csiszolták, annyi infót mondtak, hogy néha nézzek rá a kerékcsavarokra, mert a hő hatására puhul a szinter és kilazulhatnak.

örülök, akkor ez jó hír. mondjuk én úgy tudom a szinte nem olvad vissza. ahhoz nagyon fel kellene melegedni. üzemszerűen ez nem következik be. sajnos én még sehol nem vagyok felni ügyben. lassan már én sem tudok megbízni még egy fránya gumisban se... le sem sz*rják a gumik jelölését, ahogy esik úgy puffan.

PTamas7894
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Coupe
Modell: 318Ci
Évjárat: 2003

státusz PTamas7894

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 43

Elküldve: 2021. április 22. csütörtök, 13:21

PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
PTamas7894 írta: Sziasztok,

Hétvégén végre felkerültek a szinterezett 17-es gyári felnieim. A felnik szinter előtt javítva nem voltak, mivel gumis szerint rendben voltak. Fel is kerültek újra a kerekek, most másik gumisnál. Nem szóltak semmit, végén azért megkérdeztem, hogy mit láttak a centríron, minden oké-e. Erre mondták hogy 3 felni üt (nem vészesen de ütnek, 2x is szinterezve voltak mert elsőre elrontották a színt, gondolom ez tett be nekik). Itt kicsit csodálkoztam, miért nem szóltak közben, de inkább eljöttem, mert az elejétől kezdve bunkó parasztok voltak (oda sem megyek többet). Namost a helyzet a következő. Menet közben 115-120 között egy minimális remegést tapasztalok a kormányon, de nem vészes, sőt nem is érzem mindig. A kérdésem, hogy így pár ezer kilómétert mehetek-e vele anélkül, hogy bántaná a futóművet? Főként városban megy az autó, nyár elejéig valamikor kigörgőztetem őket. Plusz kérdés a görgőzéstől sérülhet a felni fényezése?

Annyi hozzáfűznivaló, hogy esetleg a gumiktól is lehet baj? Én vettem a gumikat, most 2 évesek,2x lettek leszedve már, de legutóbb nem volt velük probléma

én hasonlóan jártam. bár nem érezni, hogy a felnit mozgatni tudnám a tehermentesítőn, de szerintem túlságosan ki homokszorták a közepést, csesztek kiragasztani, hogy a közepén a furatot ne bántsa. először azt hittem a felfekvő felületen lévő szinter a probléma. lecsiszoltam, meg is szűnt, de újra előjött, szóval nem az volt.
már most erősen új szetten gondolkozom és befejetem a kínlódást. Az egyik felnim agyban üt állítólag, valószínű nem javítható, 120g súllyal meg nem fogok menni, mert okádék. sajnálom a felnit.

Ohh értem, basszus az ember csak szeretné, hogy szebb legyen, de hát ez mégsem olyan egyszerű...

Elvileg az enyémek szép tojásfelnik jelenleg. Néztem hogy javítják az ilyent...ezt meg lehet oldani anélkül, hogy a szinter sérülne? Kicsit tartok tőle

nem tudom, nekem gyanús, hogy repedne a szinter. de a javító biztos meg tudja mondani. ha kicsit kell igazítani, szerintem kibírja.

Ma bejelentkeztem, jövő héten viszem. Így látatlanban annyi választ kaptam, hogy garantálni nem tudják hogy nem sérül, de ha sérül is az nem igazán fog látszódni

Ma voltam felnijavításon. Végül egyet kellett csak görgőzni, egyáltalán nem sérült semmi. Újra kellett viszont mind a négyet centrírozni, mert kedves gumis nem tudom mit művelt, de mondták, hogy eltörnék az ilyen kezét, össze vissza volt súlyozva. Hab a tortán, hogy jutott szinter a kerékagyhoz is. Javított felninél csiszolták, annyi infót mondtak, hogy néha nézzek rá a kerékcsavarokra, mert a hő hatására puhul a szinter és kilazulhatnak.

PTamas7894
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Coupe
Modell: 318Ci
Évjárat: 2003

státusz PTamas7894

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 43

Elküldve: 2021. április 14. szerda, 17:00

YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
YELLOW írta:
PTamas7894 írta:
PTamas7894 írta: Sziasztok,

Hétvégén végre felkerültek a szinterezett 17-es gyári felnieim. A felnik szinter előtt javítva nem voltak, mivel gumis szerint rendben voltak. Fel is kerültek újra a kerekek, most másik gumisnál. Nem szóltak semmit, végén azért megkérdeztem, hogy mit láttak a centríron, minden oké-e. Erre mondták hogy 3 felni üt (nem vészesen de ütnek, 2x is szinterezve voltak mert elsőre elrontották a színt, gondolom ez tett be nekik). Itt kicsit csodálkoztam, miért nem szóltak közben, de inkább eljöttem, mert az elejétől kezdve bunkó parasztok voltak (oda sem megyek többet). Namost a helyzet a következő. Menet közben 115-120 között egy minimális remegést tapasztalok a kormányon, de nem vészes, sőt nem is érzem mindig. A kérdésem, hogy így pár ezer kilómétert mehetek-e vele anélkül, hogy bántaná a futóművet? Főként városban megy az autó, nyár elejéig valamikor kigörgőztetem őket. Plusz kérdés a görgőzéstől sérülhet a felni fényezése?

Annyi hozzáfűznivaló, hogy esetleg a gumiktól is lehet baj? Én vettem a gumikat, most 2 évesek,2x lettek leszedve már, de legutóbb nem volt velük probléma

én hasonlóan jártam. bár nem érezni, hogy a felnit mozgatni tudnám a tehermentesítőn, de szerintem túlságosan ki homokszorták a közepést, csesztek kiragasztani, hogy a közepén a furatot ne bántsa. először azt hittem a felfekvő felületen lévő szinter a probléma. lecsiszoltam, meg is szűnt, de újra előjött, szóval nem az volt.
már most erősen új szetten gondolkozom és befejetem a kínlódást. Az egyik felnim agyban üt állítólag, valószínű nem javítható, 120g súllyal meg nem fogok menni, mert okádék. sajnálom a felnit.

Ohh értem, basszus az ember csak szeretné, hogy szebb legyen, de hát ez mégsem olyan egyszerű...

Elvileg az enyémek szép tojásfelnik jelenleg. Néztem hogy javítják az ilyent...ezt meg lehet oldani anélkül, hogy a szinter sérülne? Kicsit tartok tőle

nem tudom, nekem gyanús, hogy repedne a szinter. de a javító biztos meg tudja mondani. ha kicsit kell igazítani, szerintem kibírja.

Ma bejelentkeztem, jövő héten viszem. Így látatlanban annyi választ kaptam, hogy garantálni nem tudják hogy nem sérül, de ha sérül is az nem igazán fog látszódni

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15599 pont) | Hozzászólások: 17583

Elküldve: 2021. április 13. kedd, 19:34

Elküldve: 2021. április 13. kedd, 11:04

Elküldve: 2021. április 12. hétfő, 20:48

Elküldve: 2021. április 12. hétfő, 13:22

Elküldve: 2021. április 12. hétfő, 12:04

Sziasztok,

katonaza
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 330xd
Évjárat: 2003

státusz katonaza

Újonc

Elismertség: 12% (10 pont) | Hozzászólások: 79

Elküldve: 2020. április 15. szerda, 16:05

levente_takacs írta: Sziasztok!
Abban kérnéma a segitségetek ,hogy nincs e valakinek olyan ismerose vagy nem e tud egy nevet es teloszamot adni aki Miskolcom vagy kozelében foglalkozik felni perem polirozassal?
Privátban tudok kuldeni a felnirol kepet 19’col Breyton race cs

Koszonom a segitseget!

Nekem a "miskolc felni polírozás" keresőkifejezésre 19600 db találatot dobott a kereső, aminek ha csak az 1%-a releváns, már bőven van miből választanod.

levente_takacs
autója adatai
Széria: 3
Típus: E90
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2005

státusz levente_takacs

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 6

Elküldve: 2020. április 06. hétfő, 16:40

Sziasztok!
Abban kérnéma a segitségetek ,hogy nincs e valakinek olyan ismerose vagy nem e tud egy nevet es teloszamot adni aki Miskolcom vagy kozelében foglalkozik felni perem polirozassal?
Privátban tudok kuldeni a felnirol kepet 19’col Breyton race cs

Koszonom a segitseget!

státusz laikus

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 1

Elküldve: 2019. szeptember 24. kedd, 20:43

Üdvözlök mindenkit !

Birtokomba jutott egy szett eredeti 2 részes Styling 86 felni, de nincs rá szükségegem és meg szeretnék válni tőle. Kérdésem a következő lenne, hogy mennyit ér egy ilyen szett és érdekel e valakit a csoportban?

Méretei : 17" 5x120 8j ET20

Ha bárkit érdekel tudok küldeni e-maliban képeket.

Köszönöm előre is a válaszokat.