![jons](http://static.bmwfanatics.hu/uploaded/userfile/4036/4036_1329659171113_150x100.jpg)
- autója adatai
- Széria: 3
- Típus: E91
- Kivitel: Touring
- Modell: 320d
- Évjárat: 2007
Elküldve: 2013. január 19. szombat, 19:53
anubisz írta:
Bitu eltűnt tegnap óta. Szerintem azóta is a kocsit bontja.
vagy kapott egy permamanent kick+ban -t végre.
Elküldve: 2013. január 19. szombat, 19:53
anubisz írta:
Bitu eltűnt tegnap óta. Szerintem azóta is a kocsit bontja.
Elküldve: 2013. január 19. szombat, 17:57
YELLOW írta: ez itt jött privátban:
"Szia! Nálam mindig úgy áll a flapper, ahogyan leállítom a motort: tehát ha külső keringtetéssel, akkor nyitva marad, he belsővel, akkor zárva marad. De kb fél óra után mindig zárva találom, bármilyen helyzetben állítottam is le a motort. Erre a logikus magyarázat szerintem, hogy a port ne engedje be állás közben."
Illetve FB-n: egy szintén másik itt lévő tagtól, hogy neki úgy csinál mint nekem, azaz ventivel nyitva marad, venti kikapccsal zárva.
még egy kis csavar. az első idézet végett. én is azt tartanám logikusnak, viszont az enyém 1 óra után sem zárt le, mikor bekapcsolt ventivel állítottam le.
még esetleg arra próbáltam gondolni, ha már így feszegettem, hogy lehet lezár, ahogy az első írásban van, lehet az AUC szenzor működne olyankor is. azaz álló autónál, ha bűzt érez, akkor lezár, ne jusson kellemetlen szag az autóba. és az enyém azért nem zárt le, mert egy bűz sem volt, meg ugye nekem az AUC szenzorra panaszkodik.
szerk.: meg ugye az első idézettel az függ még össze, hogy Hori is rögtön ezt vágta rá, hogy mindig lezár. akkor viszont a korábbi, legelső gondolatom helyes, viszont akkor az enyémmel sem oké valami, ami csak az AUC szenzor miatt lehet. amit alapvetően használni sem szoktam, de lehet leállítás után aktív az a része.
Elküldve: 2013. január 19. szombat, 14:26
Elküldve: 2013. január 18. péntek, 23:19
Tano írta:Bitu79 írta: Szeretném leszedni az ablaktörlőket,mert utban vannak szerelésnél.
Elakadtam.A kupakot leszedtem,az alatta lévő csavart kitekertem.De ami az alatt van,nem tudom hogy kell leszedni.Légyszi segitsetek.Kell ehhez valami speciális szerszám?
Mármint az ablaktörlőnek a karjait akarod leszedni? Gondolom a lapátok nem akasztanának így meg.
A tengelye kúpos kialakítású, így valamiféle lehúzószerszámmal tudod lehámozni a tengelyről, ha a csavart leszedted. Nem egyszerű ha már rá van gyógyulva!
Elküldve: 2013. január 18. péntek, 23:18
Robinson írta:anubisz írta: Még a mínuszos hóesésbe is lementem megnézni.
Elküldve: 2013. január 18. péntek, 23:17
anubisz írta: Még a mínuszos hóesésbe is lementem megnézni.
Elküldve: 2013. január 18. péntek, 23:14
Robinson írta:anubisz írta:Robinson írta: kihúztam a kulcsot, megnyílt a topik
egymás öldöklése tilos, az ilyen jellegű hozzászólások kérdés nélkül mennek a kukába. Szorítkozzatok a csappantyúkra!
Nincs itt a barátunk, szerintem azóta is az ablaktörlőt szereli.
Namégegyszer: "egymás öldöklése tilos, az ilyen jellegű hozzászólások kérdés nélkül mennek a kukába. "
Azért, mert rá van kattanva a problémájára, ne szívjátok a vérét. Ha nem akarsz, nem válaszolsz neki, ennyi. Ha Ő ezzel akar eltölteni még két hetet, hogy kiderítse annak a nyamvadt csappantúnak az állását, tegye. Aki ebben segít neki tegye. De emiatt lealázni másokat...
Elküldve: 2013. január 18. péntek, 23:09
anubisz írta:Robinson írta: kihúztam a kulcsot, megnyílt a topik
egymás öldöklése tilos, az ilyen jellegű hozzászólások kérdés nélkül mennek a kukába. Szorítkozzatok a csappantyúkra!
Nincs itt a barátunk, szerintem azóta is az ablaktörlőt szereli.
Elküldve: 2013. január 18. péntek, 23:06
Robinson írta: kihúztam a kulcsot, megnyílt a topik
egymás öldöklése tilos, az ilyen jellegű hozzászólások kérdés nélkül mennek a kukába. Szorítkozzatok a csappantyúkra!