b_imi fórum hozzászólásai

b_imi Elküldve: 2020-11-26 19:40 Kormányszervó hiba

mikulasviktor írta:

szerintem megbontom a csövet és úgy cserélem.
egyébként nem tudom volt-e már cserélve..

Ebből szivattyú csere lesz.

b_imi Elküldve: 2020-11-20 21:36 Termosztát

YELLOW írta:
b_imi írta:
YELLOW írta:
Bmwe46fan írta: Hali! Megint én. Cserélve lett gyárira a nagy termosztát (Mint kiderült ebbe nincsen EGR termosztát.) Viszont az autó ugyan olyan lomha. Jobban melegszik valamivel, fűtés van, ma elvittem lemosatni, gondoltam utána bemelegítem és meghúzatom kicsit. El is vittem egy nagyobb körre, nem igazán akart az első csík felé menni a vízhőfok mutató, de azért sikerült valamennyire a közepéig eltornászni. Ezután kapott egy kövér gázt, 3masból húzattam 4ezerig. A gyorsulása elég siralmas volt, 60-80 nem egy évtized, de azért kellett neki idő. Nem is érzem annyira nagyobb fordulaton azt a hatalmas turbónyomást amit régebben éreztem, hogy elindul az autó és megy és megy. Ezután bekapcsoltam a fűtést, már hazafele tartottam kicsit "hűtöttem", majd észrevettem hogy a fűtés bekapcsolása után a vízhőfokmérő vissza-vissza csúszik egyre iramosabb tempóban az első csík alá. Hazajöttem, beállítottam ezt a "hidden menü" dolgot a műszerfalon, majd benyomtam a Coolant temperature fület neki, beindítottam az autót és 70-72 fokos a víz őszerinte (Akkor már majdnem felén volt a mutató újra). A vízcsövek melegek, felső mondhatni forró, az alsó langyosabb, de inkább meleg. A hűtő szintúgy langyos, szóval kezdem elvetni ezt a termosztát problémát (még jó, hisz most lett tegnap cserélve benne gyárira...) A kérdésem már csak az, mennyire valószínű az, hogy olajcsere és gázolajszűrő csere után kezdtem el érezni ezt a lomha stílust? Belehet rakni ezt a gázolajszűrőt "szarul" is? Ami miatt nem kapnak elég kaját a pacik az autóba? KÖszi a válaszokat előre is.

hát pedig kell benne lenni EGR termosztátnak. kivéve ha kivették.
ilyet nem szabadna csinálnia jó rendszer esetén. azt is meg kell jegyezni, hogy a gyári, vagy akármilyen új termosztát is lehet rossz. volt már rá nem egy példa.
most azt nem tudom, hogy neked van-e a venti mögött zsalu. amit az autó nyit, zár. ez vákuum-mal működik. ha ott el megy a vákuum, lehet máshol, aztán a turbó sem úgy dolgozik. bocsi, de ezt távgyógyítással nem lehet.
egy biztos a hűtővized nem jól viselkedik. lehet levegős, lehet más, nem tudom. látni kellene.

Megnéztem, 2003 aug-tól van EGR termosztát. A zsalunak csak az a szerepe, hogy az autó alá tereli a meleg levegőt. Ez főleg nyáron jó.
Én arra gyanakszok, hogy vagy szar az új termosztát, vagy nincs lelégtelenítve rendesen.

én úgy tudom nem az a fő szerepe... sőt... nem is hallottam még ezt. de valami lehet benne. de az szerintem nyit vagy zár. ha zárva van, akkor zárva van, ha meg nyitva, akkor nyitva. áramlástanilag magán a hűtőn befolyásolja a levegő áralmását. így a menetszél is másképp hat.

Csak álló motornál van nyitva. Egyébként ennek a motornak annyira kicsi a hőtermelése, hogy teljesen letakart hűtővel se melegszik túl ha rossz a termosztát, sőt, el se éri az üzemi hőfokát. A fűtés bekapcsolásával 85°C -nál nem nagyon megy fentebb a vízhőfok.

b_imi Elküldve: 2020-11-20 18:08 Termosztát

YELLOW írta:
Bmwe46fan írta: Hali! Megint én. Cserélve lett gyárira a nagy termosztát (Mint kiderült ebbe nincsen EGR termosztát.) Viszont az autó ugyan olyan lomha. Jobban melegszik valamivel, fűtés van, ma elvittem lemosatni, gondoltam utána bemelegítem és meghúzatom kicsit. El is vittem egy nagyobb körre, nem igazán akart az első csík felé menni a vízhőfok mutató, de azért sikerült valamennyire a közepéig eltornászni. Ezután kapott egy kövér gázt, 3masból húzattam 4ezerig. A gyorsulása elég siralmas volt, 60-80 nem egy évtized, de azért kellett neki idő. Nem is érzem annyira nagyobb fordulaton azt a hatalmas turbónyomást amit régebben éreztem, hogy elindul az autó és megy és megy. Ezután bekapcsoltam a fűtést, már hazafele tartottam kicsit "hűtöttem", majd észrevettem hogy a fűtés bekapcsolása után a vízhőfokmérő vissza-vissza csúszik egyre iramosabb tempóban az első csík alá. Hazajöttem, beállítottam ezt a "hidden menü" dolgot a műszerfalon, majd benyomtam a Coolant temperature fület neki, beindítottam az autót és 70-72 fokos a víz őszerinte (Akkor már majdnem felén volt a mutató újra). A vízcsövek melegek, felső mondhatni forró, az alsó langyosabb, de inkább meleg. A hűtő szintúgy langyos, szóval kezdem elvetni ezt a termosztát problémát (még jó, hisz most lett tegnap cserélve benne gyárira...) A kérdésem már csak az, mennyire valószínű az, hogy olajcsere és gázolajszűrő csere után kezdtem el érezni ezt a lomha stílust? Belehet rakni ezt a gázolajszűrőt "szarul" is? Ami miatt nem kapnak elég kaját a pacik az autóba? KÖszi a válaszokat előre is.

hát pedig kell benne lenni EGR termosztátnak. kivéve ha kivették.
ilyet nem szabadna csinálnia jó rendszer esetén. azt is meg kell jegyezni, hogy a gyári, vagy akármilyen új termosztát is lehet rossz. volt már rá nem egy példa.
most azt nem tudom, hogy neked van-e a venti mögött zsalu. amit az autó nyit, zár. ez vákuum-mal működik. ha ott el megy a vákuum, lehet máshol, aztán a turbó sem úgy dolgozik. bocsi, de ezt távgyógyítással nem lehet.
egy biztos a hűtővized nem jól viselkedik. lehet levegős, lehet más, nem tudom. látni kellene.

Megnéztem, 2003 aug-tól van EGR termosztát. A zsalunak csak az a szerepe, hogy az autó alá tereli a meleg levegőt. Ez főleg nyáron jó.
Én arra gyanakszok, hogy vagy szar az új termosztát, vagy nincs lelégtelenítve rendesen.

b_imi Elküldve: 2020-11-11 09:24 Mi lehet a baj?

span09 írta:
YELLOW írta:
span09 írta: Sziasztok!
Egy E46 Touring 320d-m van (136le) és a következő gondom van, ebben kérném szíves segítségeteket!

Sikerült belenyúlnom életem legtrógerebb szerelő brigádjába, akik egy letörött szíjfeszítő görgő-rögzítési pont miatti motorblokk elem cseréje végett szedték szét, majd rakták össze minősíthetetlen módon az egyébként kiemelkedő állapotban lévő motoromat. Emiatt már egy ideje átfogó helyreállítási munkálatokat végzek rajta, ami legutóbb a szelepfedél leszedését, a környezetében lévő csavarok ellenőrzését, azok meghúzását, pótlását, illetve a fedél kitisztítását jelentette.

Ez sikerrel meg is történt, viszont azóta az autó nem indul!
Az önindító teker, de nem a szokásos hangon dolgozik, hanem hallatszik a hangján, hogy valami változott vagy nem kóser.. A motor pedig nem indul. Elektromos vezetéket egyetlen egyet érintett a művelet, mégpedig a szelepfedélbe csatlakozó kábelt. Csak ezt húztam le a fedél leszerelésedkor és többszörösen ellenőriztem. A gyertyakábeleket szintén.
JAh, és még annyi, hogy indításkor a műszerfalon kivillan az 'ABS' hiba-visszajelző lámpa.

Fogalmam sincs, mi történhetett és mi miatt nem indul a paripa, ami ezek előtt hibátlanul indult nehézségek nélkül, immáron 14 éve, mióta megvan.. Nagyon várok valami használható ötletet, mert 3 napja ezen pörgök és sürgősen meg kellene oldanom a helyzetet, de már nincs ötletem. Ellenőriztem a teljes biztosíték táblát is, minden bizti ok. Előre is köszönöm szépen a tippeket és a segítségeteket!

mit jelent a önindító teker, csak furán? kattog? közben nem villódzik a műszerfal, az első lámpák indítózáskor nem villognak a kattogás ütemére? ha igen, akkor az akksi lemerült annyira, hogy gátolja az indítást. az ABS lámpa is utalhat erre, hiszen annak is kell a stabil kellő feszültség.

Szia Uram!

Nagyon köszönöm a segítséged, de közben sikerrel beindult a verda. Töltöttem az akksit, ami egyébként nem volt még lemerülve, de biztos segített neki, hogy full-ra lett töltve és így könnyebben előre juthatott az üzemanyag is, mert hogy csupán ennyi volt a gond.. Ez az amit kizártam, mint lehetséges ok, mégis ez lett a megoldás. Megnyitottam fent a szelepfedélnél néhány csavart, hogy hozzáférjek a mögötte lévő csavarokhoz ellenőrzés végett és ahogy ezek szerint kiderült, azok a fém csövek üzemanyag csövek lehettek és lelevegősödött valószínű a rendszer, ezért nem indult. Rápróbáltam a fullos akksival és nehezen, de végül beindult.. Úgyhogy megoldódtam, nagyon köszi a segítséget! (Ha szükséged van valamire E46-hoz, szólj rám! Van 3db szétbontott E46-om, a nagy részük még megvan)

Szia Uram!

b_imi Elküldve: 2020-11-10 13:57 Termosztát

Bmwe46fan írta: Sziasztok! Van egy E46 320d Facelift Touringom!
A hetekbe lett benne előtét ellenállás cserélve, egy ideig ment a fűtés, viszont az autó gyengének bizonyult. A mai nap folyamán egy nagyobb út után a vízhőfok mutatóm a béka segge alatt maradt, egyáltalán nem melegedett illetve fűtés sem fújt meleg levegőt. Az autó gyenge, nagyobb út után sem melegszik be, szörnyen lomha. Mi okozhatja a problémát?
Azt még ideírnám, hogy nyáron semmi gond nem volt vele, a közepéig felment a mutató, dinamikusabb is volt talán. Nem tudom pontosan, mikor mehetett el belőle az erő, olaj és olajszűrő csere után kezdtem el érezni, hogy nem úgy húz mint amikor kb. 3-4hónapja megvettem.

Belső menüben meg tudod nézni az aktuális vízhőfokot. Két termosztát van a manuálisban, az automatában három. Így ne használd, mert nem tesz jót a motornak ha nem tud bemelegedni.

b_imi Elküldve: 2020-10-04 20:24 Társalgó

John írta:
b_imi írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziazstok:Lenne egy újy tag E39-es,hogy tudok neki meghívót küldeni?

nem kell meghívó... megkeresi az oldalt és regisztrál... szerintem...

Ok,be linkeltem neki az oldalt. Amúgy nyugi,ő értelmesebb mint én mivel Angliában lakik (Manapság már kérdezni sem merek ráadásul ahány szerelőt felhívtam a kerékcsapágycserével kapcsolatban mind úgy fél tőle mint Ördög a tömjén füstjétől...)

Ha egy kerékcsapágy csere megakaszt egy szerelőt azt kerüld nagy ívben.

Igaz.Te sem vállasz nekem? Bár nem látom merre laksz

Csak baráti körben javítok. Az okokat gondolom nem kell, hogy leírjam. Jberény.

b_imi Elküldve: 2020-10-04 13:40 Társalgó

John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziazstok:Lenne egy újy tag E39-es,hogy tudok neki meghívót küldeni?

nem kell meghívó... megkeresi az oldalt és regisztrál... szerintem...

Ok,be linkeltem neki az oldalt. Amúgy nyugi,ő értelmesebb mint én mivel Angliában lakik (Manapság már kérdezni sem merek ráadásul ahány szerelőt felhívtam a kerékcsapágycserével kapcsolatban mind úgy fél tőle mint Ördög a tömjén füstjétől...)

Ha egy kerékcsapágy csere megakaszt egy szerelőt azt kerüld nagy ívben.

b_imi Elküldve: 2020-09-25 21:13 Kardántengely és társai

John írta:
b_imi írta:
John írta:
b_imi írta:
John írta:
b_imi írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
b_imi írta:
John írta: Sziasztok.Difimnél szívárgás nincs (Száma:1214812 j),ellenőriztem a betöltő csavarját kitekerve nem jelenik meg az olaj csak ha benyúlok és pár milliméterrel lejjebb már van az újjam végén,az jó vagy pótolni kell? Nekem gyanús hogy amikor legutóbb megemeltem és a két kereket felváltva megforgattam,hallottam morgást vagy tévedek de mintha a difimből jönne:https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan
Bent az utastérben meg katasztrófális:https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan" target="_blank">https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan De első sávváltáskor a külsöbe elhalkul és egyenesbe visszajön:https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan" target="_blank">https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan

Van ott fent egy zöld pipa, ami abban segít, hogy elküldés előtt le tudod ellenőrizni a hozzászólásod. Néha nem árt használni.

Köszönöm.Szóval bent ilyen a hangja:https://youtu.be/l8RFCNwj8SQ ha levegőben felváltva a kerekeket megforgatom akkor ilyen:https://youtu.be/xg0BxyQPyME Olajszint a difiben a betöltő csavart kiszedve nem csorog de ha benyűlok a nyíláson akkor az újhegyemen szép az olaj átlástszó szép sárga. Kardánfelfüggesztőt megrángattam de feszes,nem lóg,nincs repedve a gumiház a csapágyának:https://youtu.be/nZNQZTz2ZAA Ami gyanús hogy belső sávból külsőbe sorolásig elhalkul szinte.Kereket megrángattam de nem lóg a kerék

sorry, hogy nem szólok hozzá, de ez akkor sz0pás, hogy én sem tudok nagyon okosat... én is ezen agyalok,hogy elől-hátul kopp csere minden, vagy sz@rjam le és adjam el. Sajnos nekem az idő játszik közre. és ha egyszer szétbontom, nem akarom újra, ezért inkább mindent cserélnék. szilentek, gátlók, kardán kereszt, kerékcsapágyak. persze nem durva, elég szép a futómű, de akkor homokszorni, szinterezni, féknyergeket is. ez lenne a terv. csak nincs "kedvem"

Köszi,vártam hogy hátha írsz de sajnos nekem sincs lövésem sem.Viszont duplán szívok mert holnapra kaptam Műszaki vizsgára időpontot remélem nem kötnek ebbe bele bár elvileg csak a műhelyig mennek vele és 30 Km-alatt kb addig nincs hangja,de már ott kezdi:https://youtu.be/1Sbux3khkCE (Mondjuk az a vizsgabázis egy szervíz is egyben.Balgaság lenne megreckírozni hogy megbuktatják a kocsit ha rákérdezek erre a hangra? Úgy is aknára fog állni a vizsgáztató,elvileg rugalmas a a srác.. )

Egy biztos, magától meggyógyulni nem fog. Le kell venni a kardánt, megnézni a difihézagot és a többi forgó alkatrészt. Nem nagy meló, csak akarni kell.

Megnéztem már mindent,minden feszes,gondolom láttad hogy az alját is lebontottam hogy hozzáférjek a kardánfelfüggesztőnek,megmeltem a picsáját is szóval tőlem telhető dolgokat megtettem de hézaghoz nem értek.Viszont a kérdésem lényege az volt hogy kerékcsapágyról hogy lehet eldönteni hogy a jobbos vagy a balos a hibás ha jobbra kanyarba elhalkul

Látom nem érted. Szét kell szedni. Egy 20 éves autónál mit vársz. Attól, hogy rángatod nem sokat állapítasz meg. Elnézve az összerohadt hátsó fékeid állapotát, hát... ott bármi szar lehet.

Mivel le sem jön a bal hátsó tárcsa hogy cseréljem ki...

Felbakolod de normálisan!, leveszed mind két kereket, kikapcsolod a DSC-t felpörgeted 5-ben és nyomsz egy satut. Ennyi.
A tárcsa rögzítő csavart is vedd ki előtte.

Köszönöm.Ez az ötlet jól hangzik csak egy dolog amitől fosok hogy mivel említeni szoktam hogy Tanyán lakom a környéken sincs beton de még a ház előtt sem aszfalt és fosok mert nincs kemény talaj de tényleg jó ötlet köszi

Azért írtam, hogy bakold fel rendesen. Biztonságos legyen.

b_imi Elküldve: 2020-09-25 20:32 Kardántengely és társai

John írta:
b_imi írta:
John írta:
b_imi írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
b_imi írta:
John írta: Sziasztok.Difimnél szívárgás nincs (Száma:1214812 j),ellenőriztem a betöltő csavarját kitekerve nem jelenik meg az olaj csak ha benyúlok és pár milliméterrel lejjebb már van az újjam végén,az jó vagy pótolni kell? Nekem gyanús hogy amikor legutóbb megemeltem és a két kereket felváltva megforgattam,hallottam morgást vagy tévedek de mintha a difimből jönne:https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan
Bent az utastérben meg katasztrófális:https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan" target="_blank">https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan De első sávváltáskor a külsöbe elhalkul és egyenesbe visszajön:https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan" target="_blank">https://www.youtube.com/watch?...csakC-mvan

Van ott fent egy zöld pipa, ami abban segít, hogy elküldés előtt le tudod ellenőrizni a hozzászólásod. Néha nem árt használni.

Köszönöm.Szóval bent ilyen a hangja:https://youtu.be/l8RFCNwj8SQ ha levegőben felváltva a kerekeket megforgatom akkor ilyen:https://youtu.be/xg0BxyQPyME Olajszint a difiben a betöltő csavart kiszedve nem csorog de ha benyűlok a nyíláson akkor az újhegyemen szép az olaj átlástszó szép sárga. Kardánfelfüggesztőt megrángattam de feszes,nem lóg,nincs repedve a gumiház a csapágyának:https://youtu.be/nZNQZTz2ZAA Ami gyanús hogy belső sávból külsőbe sorolásig elhalkul szinte.Kereket megrángattam de nem lóg a kerék

sorry, hogy nem szólok hozzá, de ez akkor sz0pás, hogy én sem tudok nagyon okosat... én is ezen agyalok,hogy elől-hátul kopp csere minden, vagy sz@rjam le és adjam el. Sajnos nekem az idő játszik közre. és ha egyszer szétbontom, nem akarom újra, ezért inkább mindent cserélnék. szilentek, gátlók, kardán kereszt, kerékcsapágyak. persze nem durva, elég szép a futómű, de akkor homokszorni, szinterezni, féknyergeket is. ez lenne a terv. csak nincs "kedvem"

Köszi,vártam hogy hátha írsz de sajnos nekem sincs lövésem sem.Viszont duplán szívok mert holnapra kaptam Műszaki vizsgára időpontot remélem nem kötnek ebbe bele bár elvileg csak a műhelyig mennek vele és 30 Km-alatt kb addig nincs hangja,de már ott kezdi:https://youtu.be/1Sbux3khkCE (Mondjuk az a vizsgabázis egy szervíz is egyben.Balgaság lenne megreckírozni hogy megbuktatják a kocsit ha rákérdezek erre a hangra? Úgy is aknára fog állni a vizsgáztató,elvileg rugalmas a a srác.. )

Egy biztos, magától meggyógyulni nem fog. Le kell venni a kardánt, megnézni a difihézagot és a többi forgó alkatrészt. Nem nagy meló, csak akarni kell.

Megnéztem már mindent,minden feszes,gondolom láttad hogy az alját is lebontottam hogy hozzáférjek a kardánfelfüggesztőnek,megmeltem a picsáját is szóval tőlem telhető dolgokat megtettem de hézaghoz nem értek.Viszont a kérdésem lényege az volt hogy kerékcsapágyról hogy lehet eldönteni hogy a jobbos vagy a balos a hibás ha jobbra kanyarba elhalkul

Látom nem érted. Szét kell szedni. Egy 20 éves autónál mit vársz. Attól, hogy rángatod nem sokat állapítasz meg. Elnézve az összerohadt hátsó fékeid állapotát, hát... ott bármi szar lehet.

Mivel le sem jön a bal hátsó tárcsa hogy cseréljem ki...

Felbakolod de normálisan!, leveszed mind két kereket, kikapcsolod a DSC-t felpörgeted 5-ben és nyomsz egy satut. Ennyi.
A tárcsa rögzítő csavart is vedd ki előtte.

b_imi Elküldve: 2020-09-25 20:24 Kardántengely és társai

b_imi Elküldve: 2020-09-25 18:28 Kardántengely és társai

b_imi Elküldve: 2020-09-23 21:13 Kardántengely és társai

b_imi Elküldve: 2020-09-16 07:59 Nagyobb sebességnél rezonálás

vanor írta: Sziasztok,

Olyan problémám van hogy 120-130 km/h körül elkezd valami rezonálni váltó és kardántengely találkozásánál és 140-nél érzem a legerősebben. Gondoltam hogy esetleg hardy tárcsa illetve kardán felfüggesztő csapágy, így azokat cseréltem is. Viszont nem szünt meg a probléma. Kardántengelyt megfelelően raktam össze illetve megnéztem hogy a centír súlyok is rajta vannak. Szétszedtem még egyszer mert a kardán központosító hüvelyt nem néztem meg elsőre, de az is rendben van. Kicsit le volt lazulva a váltó kihajtásán lévő 30mm es anya de azt is meghúztam.
Váltótartó gumibakokat cseréltem, illetve a motortartó bakok is újak.
Kerekek centírozva vannak és a kerékcsavarok megvannak húzva, illetve a felni is rendesen felfekszik a tárcsára.

Van esetleg valakinek ötlete amit még érdemes megnézni/kipróbálni?

Előre is köszi a válaszok!

Kardánkereszteket megnézted?

b_imi Elküldve: 2020-09-09 21:54 Mi lehet a baj?

HMartinn írta:
katonaza írta:
HMartinn írta:
YELLOW írta:
HMartinn írta: Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.

Az alany egy E46(2003)20d 110kw.

A motor hideg állapotában való indítását követően hibátlanul működik.
Meleg motornál leállítom majd az ezt követő inditástól erőtlen az autó és korom távozik a kipufogón. 3500as fordulattól jön meg az erő rengeteg korommal.
(Ha hagyom visszahülni minden rendben megy tovább)
Kormolással és erőtlen kocsikázással töltött 5-8km után az autó ismét magára talál csak a korom marad.
A porlasztók kimérve, nem tökéletesek de nem okozhatnak ilyen hibát.
Turbo szabályozó szelep cserélve.
Egr leírva falazva nincs.
Szivósor dugózva.

A segítséget előre is köszönöm!!

ha ki van írva az EGR, akkor dugózni is kellene. mellesleg ha rövidtávokat van menve vele, akkor nem csoda. autópályán legalább 100km-en keresztül ki kellene hajtani picit.

Szoktam vinni pályára meghajtás céljából, de mintha mi sem történt volna.
Az EGR-re érted a dugozást? Több helyen olvastam, hogy nem ajánlatos.

Azt feltételezve, hogy a "porlasztók kimérve" megfelelő módon történt, én az alábbi filléres műveleteket csinálnám.
Ezek egyáltalán nem biztos, hogy megoldják a problémát, de legalább kizárnak néhány ágat, illetve egyébként is ráférnek rendszeresen az autóra, tehát egyik sem kidobott pénz, idő.

1. Turbó és IC, valamint az IC és az EGR közötti nagynyomású levegő csövek alapos(!) ellenőrzése.
Roppant alattomos módon tudnak elrepedni, ha nem szeded ki, lehet észre sem veszed.
Nekem mindegyik szállt már el. Többször is.

2. Ha előző nem oldotta meg, akkor
- Légtömegmérő tisztítás (spéci spray van hozzá)
- EGR tisztítás + zárt állapot ellenőrzése
- Turbó és EGR vákumcsövezés cseréje
- Ezek után diaggal sw reset

Nagyon szépen köszönöm a segítségeket. Mindet elfogjuk végezni!!! <3

Vedd le a Coolert is mert mögötte hajlamos eltömődni a sok kosz miatt és nem hűt rendesen. A szívósorban lévő nyomásszenzort se árt ellenőrizni és kitakarítani.

b_imi Elküldve: 2020-09-04 22:28 Kardántengely és társai

John írta: Ide írok ne legyen piramis mert Yellow letol
b_imi külön látok lejjebb stabpálcát viszont akkor mondhatjuk hogy akitől vettem tulajcsaj ezzel úgy megszívatott hogy akár az élettemmel is játszik hogy ezt is elhallgatta? A másik kérdésem hogy e-végett is lehet az hogy a segge úgy ül mintha ülltetve lenne és amikor megemelem a difi alatt 2-Tonnás krokodillal sznte sose emelkedik a talajtol el a két kerék?

Itt van egy FL előtti futómű, bár ez 1.9-es de szerintem a tiédben is ilyennek kell lenni. Nézd meg, megvannak-e a stabrúd felfogatásai nálad. Ha igen, akkor kivették belőle a rudat.
Ez egy egyszerű torziós rúd, ami kanyarodáskor csökkenti a felépítmény oldaldőlését. Ha nincs bent biztos rosszabb vezetni az autót. A többihez nincs köze.Vagy a rugó nem oké, vagy a gátló.